Hogyan nem lett világhírű a monori cukorcirok?

2013. február 8.
Pongrácz Sándor nyugalmazott agrármérnök, kutató életének jó részét a cukorcirok megismerésének, megismertetésének és nemesítésének szentelte. 

Társaságban arról beszélgettünk éppen, milyen sok ügyes kezű ember él körülöttük, akiknek némelyike művészi tökélyre fejlesztette a hobbiként kezdett időtöltését, amikor valaki megjegyezte: egy nyugdíjas mérnökember, Pongrácz Sándor például gyönyörű kosarakat és fali díszeket készít, mindenféle útszéli füvekből.
Ezt már meg kellett nézni, s mivel Pongrácz Sándornak és kedves feleségének nem volt ellenére a látogatásom, megcsodáltam a valóban mindenféle útszéli füvekből font kosárkák és dísztárgyak sokaságát. 
Pongrácz Sándor mindig is aranykezű volt. Amikor a feleségével összeházasodtak,  még bútorra sem futotta. Akkor a fiatal férj fűzfavesszőkből font asztalt, széket, fotelt. 
A házigazda szegény családba született, s mivel az édesapja korán meghalt, hátország nélkül kellett végigjárnia a felfelé vezető lépcsőket, ha nem akart végleg lent maradni. Az érettségi, a gazdaképző, a tervstatisztikai felsőbb iskolák, majd az egyetem után Monorra került. Tizenhat évig a gombai téeszben dolgozott főagronómusként, de megfordult szakmérnökként Ócsán, és a budaörsi, országos agráripari vállalatnál is.
Mindeközben az élete, mint kutató-nemesítő szakmérnöké, leginkább a cukorcirokkal fonódott össze. Csakhogy Pongrácz Sándor hiába tette rá a fél életét a cukorcirokra: egyszeriben nem volt már érdekes nálunk se a répa, se a cirok. Eltűnt a hazai cukoripar.
A rendszerváltás után nem sokkal, a cirok egy időre érdekes lett megint, amikor szóba került egy kelet-magyarországi energiaipari beruházás. Szalmatüzelésű energiaüzemet terveztek hazai vállalkozók, akik azonban előbb kimentek Indiába a cukorcirokot tanulmányozni.
Mire hazajöttek, a hőerőmű valamiért már nem volt érdekes.
Perelhetné őket Pongrácz Sándor, hiszen szerződést kötöttek vele. Minden, a cirokkal kapcsolatos genetikai kutatómunkája, annak eredményei, ott vannak a pályázat szakmai anyagában. De nem perel, mondja, ugyan minek, attól a cirok ügye még nem megy előbbre.
Ám egyszer bizonyára annak is elérkezik az ideje, hogy kiderüljön: semmi nem volt hiába. 
Addig is ott van a kertjében, emlékeztetőül, néhány tő monori cukorcirok.
És sok-sok, füvekből font, szép kis kosár a szobákban, mindenfelé.

Koblencz Zsuzsa


Monori cukorcirok
Átlagember a cirokról manapság nem sokat tud, leginkább semmit. Pongrácz Sándor Élet és Tudomány című folyóirat 1985. november 8-án megjelent számában publikált, Termesszünk-e cirkot? című írása kiválóan összefoglalja a lényeget. A hazai szakemberek sokáig úgy vélték, a  cukorcirok kellően szárazságtűrő, ezért alkalmas lehet rá, hogy vele a csapadékban szegény tájak gyengébb talaját is hasznosítsuk. De kiderült, hogy a csapadékra, a talaj termékenységére, a hőre ugyanolyan érzékeny, mint a cukorrépa, máskülönben nem gazdaságos a termesztése. Egy évtizedes munka eredményeképpen azonban sikerült előállítani a Monori sterilt, ami 25-30 százalékkal terem több és édesebb nedvet, mint a kiindulási fajták. Az is javára szól, hogy a répánál kevésbé vízkedvelő, s kevésbé környezetszennyező a technológiája, valamint, hogy a répacukornál olcsóbban és egyszerűbben lehet belőle üzemanyagként hasznosítható alkoholt gyártani, ha a szükség úgy hozná. Melléktermékei, a rostanyagok állatok takarmányozására használhatók, a cukorszirup pedig keresett cikk a világpiacon.

Címkék: Pongrácz Sándor cukorcirok cukoripar

« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció