Olyasvalaki vette fel a kagylót, akinek már a „halló!”-ján, az első pillanatban érezni lehetett, hogy belefásult az élet összes küzdelmeibe, az emberiséget pedig, úgy ahogy van, mindenre képes aljadéknak tartja.

Megpróbáltam egy professzor higgadt tárgyilagosságával előadni az áramszolgáltatással nálunk történteket, de csak annyit értem el, hogy fásultan tudtomra adta: ha bemondom a lakcímet, küld egy űrlapot, amit ha kitöltve visszaküldök, intézkednek.

– De uram – esdekeltem – nekem most van szükségem a segítségre, nem két hét múlva!

– Ez az eljárási rend – közölte.

Elöntött a jeges düh. Ha van vérforraló düh, miért ne lehetne jeges düh is, én mindenesetre úgy éreztem, megfagy bennem a fenyegető harag, és bekúszik a telefonvezetékbe, majd annyit mondtam:

– Uram, szíveskedjen megadni a nevét, hogy tudjam, kivel beszéltem!

Fél órán belül kint voltak a szerelők.