„Kedvenc képeim”

A vasárnapi festőből hétköznapi lett

2010. január 18.
Csobaji Zsolt azt vallja önmagáról, hogy kényszernyugdíjazásáig „vasárnapi festő” volt, azóta pedig „hétköznapi festő” lett.

– Milyen értelemben használja ezt a két kifejezést?

Művészi összefogás


Az OKIT 1990 óta működő (Szabad
Képző- és Iparművészek Országos Szövetsége néven alakult), az amatőr képző- és iparművészeti mozgalmat segítő társadalmi szervezet. Célja, hogy összefogja az ország autodidakta képző- és iparművészeit.

Még látogatható!


Csobaji zsolt kiállítása január 11-től február 5-ig hétköznap 8-tól 17 óráig látogatható a monori Vigadó folyosógalériájában.
– Ha jól tudom, a „vasárnapi festő” szókapcsolatot Gaugin használta először, amikor még bókerként dolgozott, és csak a hétvégén foglalkozhatott a festészettel. Gauginék öt gyermeket neveltek. A művész 35 évesen „bekattant”, otthagyta az állását, és attól kezdve csak a festészetnek élt.

Nos, a festésre sokáig nekem is csak munkaszüneti napokon jutott időm. Amikor 59 éves koromban kirúgtak az állásomból, én is festhettem volna akár nap mint nap, de eltelt egy-másfél év, mire lelki egyensúlyomat visszanyertem, és ismét ecsetet vettem a kezembe. Festek azóta is, hála Istennek, de maradtam hétköznapi festő, pedig szeretnék nem mindennapi alkotó lenni! A „legjelentősebb” képet ugyanis még nem sikerült megfestenem.

– Pályája meseszerűen indult. Hogyan is történt pontosan?

– Mindig szerettem rajzolni. Egyszer vázlatokat készítettem Budafokon egy lejtős, kanyargós, hangulatos kis utcában, amikor odajött valaki és nézett. Természetesen megkérdezte, hogy nem zavar-e, azután beszélgetésbe elegyedtünk. Ő már tagja volt a Vasutas Képzőművészeti Szabadiskolának. Nemsokára én is az lettem.– Ez a hetvenes évek közepén történt, ám az iskolának egészen az ezredfordulóig tagja maradt. Hogyan emlékszik vissza erre az időszakra?

– A vasutas iskolában hétfőtől péntekig minden nap volt foglalkozás délután 5 és 8 óra között. Én csak hetente egyszer-kétszer tudtam elmenni, mivel építésznek tanultam, és ebben a szakmában kerestem a kenyerem. 1976-ban megszületett első gyermekem, 1979-ben pedig a második. Nagyon boldog voltam, de dolgozni is többet kellett.

– Rendszeres résztvevője az egri, alapító tagja a nagypetri és a kalotaszegi művésztelepnek. A hazai és az erdélyi művésztelepek között a különbséget vagy a hasonlóságot tartja fontosabbnak?

– 2002-ben egyik barátom szervezte a kalotaszegi alkotótábort, ahova meghívott. Nagypetriben a református lelkész vendégül lát bennünket egy hétig, amiért cserébe minden művész ott hagy egy-egy alkotást, amit a vendéglátó választ ki – igen jó érzékkel. Az alkotótáborban körülbelül 10-12 fő vesz részt, fele az anyaországból, fele Erdélyből. Nagyon jó barátságok kötődtek. A művésztelepek között a hasonlóság az, hogy együtt dolgozunk, és esténkét jókat beszélgetünk, többek között a munkánkról is. Sokat tudunk így tanulni egymástól. A különbség az, hogy Erdélyben az ember testközelből is megélheti a kisebbségi sorsot. Megható történeteket lehet megismerni a múltból és a jelenből. Tanulságos és emberformáló, ami számomra meghatározó mind emberileg, mind művészileg. Eddig például el sem tudtam képzelni, hogy ugyanazt a témát többször megfessem, most pedig mindig nagy szeretettel foglalkozom a kalotaszegi témákkal.

– Ezek szerint fogékony új témák, új technikák kipróbálására. Kísérletező kedvű művésznek tartja magát?

– Általában olajfestékkel dolgozom, de szeretek kísérletezni. Így az akril technikát is kipróbáltam, ahol a gyorsaság a fontos. Azt vettem észre, hogy lassulok, pedig vannak terveim, elképzeléseim, amit meg szeretnék valósítani. Ilyen például a portréfestés, az alakos kompozíciók és a kifogyhatatlan kalotaszegi téma. Az utóbbi időben a meleg és élénk színeket használom szívesebben, a sárga és a vörös különböző árnyalatait. Szeretek ezen kívül tollal grafikákat is készíteni. A Kaposvári Nemzetközi Miniatűr Kiállításon kapott fődíj megerősített abban, hogy érdemes kalotaszegi témákkal foglalkozni. Ennek a miniatűr sorozatnak a címe: „Kis Kalotaszeg”. Szakmailag is megkedveltem a kis képeket, mert ha így jól mutatnak, miért ne lennének jók nagyobban is. Az ilyen irányú kísérletezéseim jól sikerültek, mondhatom egy kicsit szerénytelenül.
 
– Ezt írja magáról: „Munkámat az Isten és az ember alkotta környezetünk gazdag szépsége, a lélek munkálkodása, valamint a példaképek jótékony hatású tevékenysége ösztönzi.” Mit, kit tekint példaképének és ösztönzőnek festészetében?

– Isten és ember alkotta környezet számomra a természet, a városok, a tárgyak. A választék bő, csak nyitott szemmel kell élni a világban. Példakép sok a van a múltból és a kortársak között is. A 19-20. századból sokat felsorolhatnék, de csak egy magyar festőt említek: Rippl Rónai József. Nagyon tetszik, amit alkotott, és emberileg is példaképnek tekintem. A kortársak között Nagypetriben egyik kolléga a színkeverés titkaiba avatott be, egyik barátom pedig szorgalmával és bátor színeivel van rám jó hatással.

– A monori kiállításnak a „Kedvenc képeim” címet adta. Ez alapján – gondolom – főként kalotaszegi témájú képeket láthatnak az érdeklődők.

– Az utóbbi évek munkáiból válogattam 15 képet. Ebben vannak természetesen kalotaszegi ihletésű alkotások is, de nem hiányozhatnak a hazai témájú festmények sem.

A kiállítást az OKIT elnöke, Schéffer Anna nyitotta meg. Arra gondoltunk, hogy mivel a monori Vigadó helyet ad több OKIT-os kollégának is a bemutatkozásra, akkor az elnökünk a legmegfelelőbb személy a kiállítás-sorozat megnyitására.

Nagy Renáta
Címkék: Csobaji Zsolt interjú festészet

« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció