Kosárban gyűjtötték össze az aranyat

Csak akkor érzik magukról, hogy amatőrök, amikor télen – melegítő híján – lefagy a kezük az edzésen

2009. július 14.
Monoron a kosárlabda hagyományosan a legnépszerűbb sportágak közé tartozik.

Miután 1967-ben a József Attila Gimnázium női csapata megnyerte a Pest megyei kosárlabda-bajnokságot, a helyi egyesületben a szakosztály is megalakult. Azóta a város kedvencei közé taroznak a kosaras „lányok”, akik idén sokadszorra diadalmaskodtak Pest megyei bajnokságon. Mészáros Andrea csapatkapitánnyal beszélgettünk.

– Magassága alapján nem mondanám meg önről, hogy kosarazik.

– Valóban nem nőttem túl magasra felnőtt koromra. Talán, ha középiskolásként kezdtem volna ezt a sportot, nem is kerülhettem volna szóba. Veres Laci bácsi viszont gyerekként választott ki, amikor még kifejezetten magas és nyúlánk voltam. Kimagaslottam a korosztályomból, így centert játszottam. Nyolc évig voltam ezen a poszton, így sokat tanultam belőle. Sajnos, később már csak pár centit nőttem, így inkább egy irányítónak megfelelő a magasságom, vagy talán bedobónak. Ennek ellenére mégis sokat játszattak centerként.

– Idén harmadszorra is megnyerték a bajnokságot. Hogyan sikerült?

– A csapatban tizenhárman-tizenöten vagyunk. Ebből ketten-hárman általában otthon vannak pici gyerekkel. Az átlagéletkorunk meghaladja a harminc évet, ezzel is vezetünk a csapatok között a bajnokságban. A legidősebb csapattársunk már negyvenéves is elmúlt. Az alakulat fele gyermekes anyuka, mégis mindenki rendszeresen részt vesz az edzéseken, pedig elég nehéz összehozni a család és a munka mellett. Úgy gondolom, hogy a bajnokságban az összeszokottságunk diadalmaskodott, és az, hogy örömmel játszottunk. Heti három edzésnapunk van azért, hogy legalább kétszer mindenki el tudjon jönni. Természetesen a bajnokság alatt voltak hullámvölgyeink, de végül jól sikerült ez az évad. Az alapszakaszban mindössze egy mérkőzésen kaptunk ki, a többit megnyertük. A rájátszásban mind a négy találkozón diadalmaskodtunk, pedig elég nehéz ellenfelünk volt, hisz a gödöllői gárda nagyon fiatalos, dinamikus és ügyes, de megküzdöttünk velük, és győztünk.

– Úgy tudom, nem csupán megyei szinten, hanem az NBI B-ben is szerepelt.

– Két és fél évig játszottam a Monorral a nemzeti bajnokság B osztályában. Mikor átkerültem oda, meg is lepődött az edzőm, hogy ezzel a magassággal eddig csak centerként játszottam. Mondhatom, bedobott a mélyvízbe, mert azt mondta, ezentúl irányító leszek. Eleinte nem tetszett, és elég nehézkesen is indult a dolog, mert ezen a poszton sokkal több a technikás labdavezetés, de rövid időn belül ment már az is. Arról nem is beszélve, ha bent akartam maradni a csapatban, muszáj volt elsajátítanom. Nem tökéletesen, de sokat javult a technikám. Így lettem irányító. Azóta azonban feloszlott ez a monori NBI B-s csapat. Arra azonban jó volt ez az időszak, hogy megtanultam irányítóként játszani, mert most már a center poszton kívül főként ebben a szerepben játszom.

 

– Miért hagyta ott a magasabb osztályt? Mi volt a probléma?

– Kevés játékos volt monori. Amikor én odakerültem, inkább pestiek játszottak az együttesben, és csak ketten voltunk monoriak. A közösség, a társaság és az edző jó volt, csak minket, monoriakat kevesebbet szerepeltetett, mint amennyit szerettünk volna. A középiskola befejeztével egyre több elfoglaltságom lett, s egyre kevesebb szabadidőm maradt. Ráadásul a megyei bajnokságban induló gárdába is visszajártam, ezért úgy gondoltam, hogy inkább az élmezőnybeli kispadot adom fel, mint a régi aktív csapatot, amellyel hosszú évek óta együtt játszom.

– Miben különbözik egy profi csapat egy amatőrtől?

A bajnokcsapat. Felső sor: Mészáros Andrea, Balku Zsoltné, Kovács Bernadett, Németh Ágnes, Szűcs Rita, Kecsmarik András. Alsó sor: Rácz Hanna, Magócsiné N. Katalin, Kocsis Klári, Kocsis Ágnes, Kaári Zsófia.

– Leginkább abban, hogy az amatőr csapatok szinte semmilyen támogatással nem számolhatnak. Igaz, az edzőnk, Kecsmarik András sokat segít, négy-öt éve nagy lelkesedéssel és kitartással edz és népszerűsít minket, de sajnos mostanában mégis egyre kevesebb támogató akad. A férfiakat és futballt jobban támogatják. A Monor SE megpróbálja a kisebb szakosztályokat is segíteni, de sajnos, mi nagyon megérezzük, hogy nincs elég pénz erre. Három éve még egységes mezünk sem volt, és a bajnokságon két-három különböző színűben léptünk pályára. Szerettünk volna új, egységes mezt, de majd fél évig nem jött össze. Abban az évben a fiúk kaptak dresszt, nekünk viszont azt mondták, az egyesület csak a következő évadra tudja kigazdálkodni. Van egy nagyon lelkes szurkolótáborunk, végül ők teremtették elő a mezeink felét, a fennmaradó részt pedig a sportegyesület. Jól jönne most is egy új garnitúra, de sokkal fontosabb lenne a melegítő, mert télen a gimnáziumban, ahol edzünk, nem mindig van befűtve a terem. Előfordul hogy a másfél órás tréning alatt sem tudunk felmelegedni, és az edzés végén is majd lefagy a kezünk-lábunk. Ilyenkor nagyon érezzük, hogy ez csak hobbicsapat.

 

– Azért biztosan vannak előnyei is, ha emellett döntött?

– Igaz, mindenkinek megvan a saját élete, és ebbe próbálja belepréselni a kosárlabdát, de aki idejár, az szeretettel és lelkesedéssel kosarazik. Újult erővel koncentrálunk a soron következő mérkőzésekre. Azt gondolom, mégis mindenki úgy jön le az edzésre, hogy ez egy nagy baráti társaság. Persze azért a tréningeket komolyan vesszük, mert másképp nem lehet mérkőzéseket és bajnokságot nyerni. Néha összejárunk mindannyian, például most is készül egy csapatbuli, ahol megünnepeljük a bajnoki címet.

 

– Említette, hogy mindenkinek megvan a saját élete. Ön mivel foglalkozik, amikor éppen nem a kosárlabda körül forognak a gondolatai?

– A monori Vigadó Kft.-nél dolgozom, mint rendezvényszervező. Ez a tanult szakmám. Nem is reménykedtem, hogy itt Monoron sikerülhet elhelyezkednem ezzel a végzettséggel. Szerencsére a Vigadó létezésével fellendült a kulturális élet Monoron, így itt ragadtam. Nagyon szeretek itt dolgozni. Kellemes és kulturált a környezet, azzal foglalkozhatok, amit szeretek, ráadásul itt is egy nagyon jó csapatban. Ez azért is fontos, mert nem egyszer előfordult, hogy valamilyen rendezvény egybeesett egy mérkőzés időpontjával. Szerencsére a kollégák eddig mindig segítettek abban, hogy a mérkőzést választhassam. A fő hobbim a kosárlabda, sőt, talán több is, mint hobbi. Tizennégy éve kosárlabdázom, de még nem volt kihagyásom. Nem is tervezem, hogy valaha abbahagyom.

 

Trnavecz Adrienne

 

 

 

 

 

 



« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció