Mama, nincs egy unatkozó csirkéd?

A kerületi főállatorvos szerint az embereknek egyre kevésbé mindegy, hogy mi kerül az asztalukra

2009. június 15.
Ahol belátni a házak hátsó udvaraiba, a régiót járva minden településen azt tapasztalja a kíváncsiskodó, hogy az ólak, a fészerek a legtöbb portán megmaradtak. Igaz, többnyire kihasználatlanul, afféle „hátha egyszer szükség lesz rájuk” alapon.

Most, a gazdasági válság idején, mintha kezdene mutatkozni efféle szükség. De vajon ez a háztáji kisállattartás hagyományának feléledését is jelenti? Gyakorlati tapasztalatokért nem kellene éppen messzire menni, a nagymamák pontosan tudják, hogyan kell csirkét, kacsát, kismalacot nevelni. Ők még élénken emlékeznek azokra az időkre, amikor hentesboltból tán kettő volt a kisvárosban, a falvakban meg egy sem – a friss húsnak az ólakból kellett kikerülnie.
 
A terményboltban megállt az idő.
Csak a vásárló egyre kevesebb
 
Növekszik az érdeklődés.
A kisállatbörzén a háztáji állatokat is keresik
 

Amikor még a megélhetést szolgálta


A rendszerváltás előtt a háztartások zöme vegyes megélhetési forrásokra támaszkodott, a bér kiegészítésére a második gazdaságból is jövedelemre tett szert. A szövetkezetesítés kezdeti időszakában a háztáji legitimálása kényszerengedmény volt, amely ellentmondott a nagyüzemi gazdálkodás elsőbbrendűségét hirdető elveknek. A háztáji kistermelésből származó természetbeli és pénzbeli jövedelmek aránya a paraszti háztartásokban a hatvanas években megközelítette a hetven százalékot, sőt még a nyolcvanas évek végén is több mint egyharmadát jelentette a teljes jövedelemnek.

 

Mind többen tartanak birkát fűnyíró helyett


Rudó Józsefnek,a Pest Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás Monor Kerületi Főállatorvosi Hivatala vezetőjének sem ismeretlen jelenség az illegális árusítás, és mint mondja, igyekeznek tenni ellene – de még inkább azon igyekeznének, hogy újra legyenek állatvásárok Monoron. A főállatorvos tapasztalatai szerint ugyanis van erre igény, ha nem is akkora, mint amikor még messze környéken eseményszámba mentek az ilyen alkalmak. Lakossági kezdeményezésre két évvel ezelőtt megkeresték az önkormányzatot is a kéréssel, amely – Rudó József úgy látja – nem is olyan teljesíthetetlen, de még mindig várat magára. Az előírásoknak ugyan szigorúan eleget kell tenni, ezek egy részét azonban a kisállatvásárok rendezői – akik alkalmanként bérlik a vásárteret – már teljesítették.

Kérdésünkre, hogy melyek a vásárok rendezésének feltételei, a főállatorvostól azt a választ kaptuk: a területnek bekerítettnek kell lennie, azon belül szükséges megoldani az állatfajták elkülönítését, a hulladékgyűjtést, a marhalevél kezelését, állategészségügyi felügyeletet, ivóvizet, illemhelyeket és járható belső utakat biztosítani.

A Kerületi Főállatorvosi Hivatal 33 önkormányzat közigazgatási területén működik, a nagykátai régió is a monori kerülethez tartozik. Ezen a kétszázezer ember által lakott területen a főállatorvos úgy tapasztalja, hogy az elmúlt két év nagyon-nagyon meredek csökkenése után most növekszik az állattartási kedv. Az embereknek az élelmiszerbotrányok után már egyáltalán nem mindegy, mit esznek. Ami az otthoni baromfiudvarból kikerül, azt „biztonságos forrásnak” érzik, jobban megbíznak a minőségében, mint a bolti árunak, de egyre többen tartanak malacot, kecskét – utóbbit főleg a tejéért – sőt egy-két birkát is, „fűnyíróként”. Ha pedig otthon nem tudnak állatot tartani, keresik a lehetőségeket, hogy háztáji nevelésből származó csirkék, malacok kerüljenek a vasárnapi menübe.

– A ’70-es, ’80-as években havonta 22 vagon árut tudtam eladni! Most meg az is rendkívülinek számít, ha egyvagonnyi tápot elvisznek – legyint Plesó­czky Já­nosné a monori, Ady úti sorompó közelében lévő táp-és terményértékesítő helyen. Malom volt valamikor ebben az épületben, amíg – Plesó­czkyné ismeretei szerint 1927-ben – le nem égett. Miután helyrehozták, terményraktár lett belőle, de begyűjtőhelyként is üzemelt a rossz emlékű padláslesöprések idején. Az ide belépőben a hely most is olyan érzéseket kelt, mintha a mennyezet deszkái alatt megállt volna az idő, ám a félreeső, poros iroda-kalitkában üldögélő asszony – aki a jelenlévő kuncsaftok állítása szerint hetvenévesen is úgy emelgeti a zsákokat, hogy el se hinnénk – a leghitelesebb tanú rá, hogy minden megváltozott.
– A fiatalok húsért is a bevásárlóközpontokba járnak, nincs idejük baromfit nevelni – panaszkodik a terményértékesítő. – Nekem is hoztak a gyerekeim a múltkor egy tálca csirkecombot, azzal, hogy ötszáz forint volt. Elhiszem mondtam, de nézzétek meg, milyen kék! Úgyhogy nekem minden évben van hetven-nyolcvan csirkém, és amikor már vágni lehet őket, mindig számíthatok rá, hogy jönnek a gyerekek: „mama, nincs egy unatkozó csirkéd?”
Kétségtelen, hogy a baromfi felnevelése nem olcsó mulatság: egy huszonöt kilós zsák indítótáp 2300, a nevelőtáp 2200 forint. Plesóczkyné szerint azonban így is megéri, ha az ember szereti tudni, hogy mi kerül a tányérjára.
Másfelől a baromfiudvar afféle spórkassza is: sokadikán nagyon jól tud jönni, ha a kapirgálók közül egy-egy pörkölt kikerül.
Bánszki Sándorné – aki a Monor határában lévő tanyáján húsz éve még 2200 csirkét, tyúkot is el tudott adni évente, elmondása szerint azonban mostanában ennek csak a töredékét – a baromfiudvar fogyasztási mutatóit így illusztrálja:
– Százötven naposcsibe egy hét alatt nyolcvan kiló tápot eszik meg. De ha előnevelt csirkét vennék, az sem olcsóbb. Számolják ki: ha 340 forintért veszem darabját, s négy hétig tartom őket, mennyibe kerülnek.
Mint kiderül, a csirkének legalább két kiló húsz dekának kell lennie levágáskor, hogy megtisztítva az ideális egy kiló hetven dekát nyomja, a tisztított baromfinak pedig hétszáz forint kilója a tanyán. Aki ezt sokallja, annak Bánszkiné azt szokta mondani, hogy akkor vigye élve, úgy jobban megéri. Mire a vevők a forrázás, kopasztás procedúrájára gondolva, kórusban:
– Tudja, mikor?!
A monori, Liliom utcai takarmánybolt kilenc éve áll nyitva a vevők előtt, s arról is nevezetes, hogy itt visszatérő időközönként úgynevezett „letojt tyúkok” – a nagyüzemekben gazdaságosan már nem tartható baromfik – vásárát tartanak. Aznap is biciklivel, dobozokkal, utánfutós kocsikkal várták jó néhányan, hogy megérkezzen egy ilyen szállítmány, amelyből ötszáz forintért vehetik meg az otthoni baromfiudvarokban még nagyon is jól hasznosuló tyúkok darabját. Amint a tulajdonostól megtudtuk: a kereslet nem változik, ugyanannyian jönnek évek óta, hogy benépesítsék a csirkeólakat „letojt tyúkokkal”, vagy előjegyeztessék a napos csibét darabonként most éppen 100-140, az előneveltet 350, a pulykát 1400-1650, a kacsát 480-550, a kislibát 1000-1200 forintért.
Az ilyen értékesítő helyek fehér foltot töltenek be, hiszen a pár évtizede még környék szerte nevezetes és számon tartott monori állatvásárok megszűntek – noha a nemzetközi hírű kisállatvásáron az aranyfácánok, hullámos papagájok és egyéb egzotikumok között azért fellelni kacsát, libát, csibét is. Mivel azonban a hetivásáron élő állat nem árusítható, a vásártér környékén lévő porták némelyikének udvarát használják az eladók illegális elárusítóhelyként. Egyet – ahol a kiskacsák már mind elkeltek, csak a választási malacok aludtak hiánytalanul és békésen egy utánfutóban – magunk is szemügyre vettünk, ám amikor kérdezősködni kezdtünk volna, szigorú elutasításban volt részünk. Amit cseppet sem találtunk meglepőnek.
 
Molnár Zsuzsa
 
Címkék: háztáji

« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció