Matuzsálemek szépségversenye

Vajon nevezik idén a két vasadi platánt vagy a nyáregyházi Fedák fáját?

2011. május 17.
Elállt a lélegzetem, amikor a dadi hársfát először megpillantottam. Úgy éreztem, ez a legszebb fa, amit életemben láttam.

    Nem a hárs miatt látogattam a Komárom-Esztergom megyei apró faluba, a rendkívüli fa létezéséről ennek előtte fogalmam sem volt. Végigbaktattam a főutcán – ahol nem győztem felfelé tekergetni a fejem, annyi gólyafészek volt az út menti oszlopokon – aztán bekanyarodtam egy hosszú utcába, amelynek végén egyszerre csak előttem állt egy lenyűgöző méretű, gyönyörű szép, öreg fa. Asszonyok beszélgettek alatta, idősebbek, akik csak úgy, otthonkában sétáltak ki az utcára szót váltani egymással, és fiatalabbak, a boltból hazafelé tartva, biciklijük kormányán szatyrokkal. Csatlakoztam hozzájuk, s miközben fölénk borult a hatalmas lombkorona, elmondták: ugyan az életkorát nem ismerik, de az biztos, hogy ez a fa a legöregebb lakó. Emberemlékezet óta itt áll, s nélküle már el sem tudnák képzelni a falut.















Szomorú pagodafa. Talán a Wekerle-kúriát siratja
    Azon már meglepődtem, amikor tavaly a dadi hárs 1301 szavazattal csupán ötödik lett az ÖKOTÁM Alapítvány által első alkalommal meghirdetett „szépségversenyen”, amelyen az Év Fája címet az ötszáz évesnek saccolt letenyei platán nyerte el.
    Ha a dadi hárs olyan csodaszép, milyen lehet vajon a letenyei platán? – tűnődtem, noha tudtam, hogy a fák versenyében nem a szépség, nem is az életkor a lényeges. Az Év Fája az lesz, amelyik a jelölők számára valamiért különösen fontos. Vagy kapcsolódik hozzá egy generációról generációra szálló történet, legenda, netán a helyiek közösségének kikerülhetetlen találkozási pontja. Esetleg – mint a dadi hárs – a település legmegbecsültebb „lakója”.

Fedák fája 

Felsőnyáregyháza egy öreg tölgye mellett állítólag sokat üldögélt a sokat ünnepelt primadonna, Fedák Sári. Igaz, akkoriban már nemigen ünnepelték, sőt, száműzték a színpadról, miután 1944-ben a bécsi rádió munkatársaként tett nácibarát megnyilatkozásaival nemkívánatossá lett. Nyáregyházi birtokára menekült, de ott sem sokáig maradhatott, kellett a majorság a téesznek. Fedákot a falu utolsó házába költöztették. Kegyelemkenyéren élt, kollégái és tisztelői jóindulatára utalva, mígnem egy monori péknél tett látogatásakor szélhűdés érte, amibe belehalt. Fedákot ezrek kísérték utolsó útjára. Legendája ma is él, egyebek közt a rablóulti irreálisan magas kontrájának elnevezésében – noha a „fedáksárit” állítólag még nem tudta bemondani soha senki. A nyáregyházi öreg tölgy ifjan lehetett tanúja egy hajdani pacsirta porban vergődésének – s miközben lassan maga is megöregedett. Mi mindent láthatott még ez idő alatt!       
     Az alapítvány idén is meghirdette a versenyt, amelynek 12-13 döntősére ősszel a közönség szavazhat. Közösségek és magánszemélyek egyaránt jelölhetnek fát. Aki a „győztest” magáénak tudhatja, a fa ápolására, gondozására, netán őshonos csemeték ültetésére fordíthatja a nyereményt.  Ebben az évben a „Hős Fa” cím is elnyerhető – erre a címre az pályázhat, amelynek élőhelye, környezete veszélybe került.
    Vajon pályáznak-e a nyáregyháziak Fedák Sári öreg tölgyével? Megnéztük már idén tavasszal is, de tavaly begázoltunk a bozótosba, amelynek közepéből kimagaslik, megmértük a kerületét. Hüledezve konstatáltuk, hogy négy méternél is több. És megpróbáltuk elképzelni, amint a vidékre száműzött, különös sorsú színésznő üldögélt alatta hajdanán...
     Nevezi-e a versenyre valaki a Nyári kúria közelében álló fát, Kossuth olasz meggyét? Amelyik háromszor is elpusztulni látszott, mégis, újra meg újra kihajtott. A szomszédjában lakó idősebb asszonyok a legutolsó „haldoklásakor” – miután villám csapott bele – meg is siratták. Szerencsére korainak bizonyult e sirató.
    A Wekerle kúria udvarán álló, különleges szépségű japán pagodafa eszébe jut-e valakinek, ha hallott valamit erről a vetélkedőről?
       Vagy a két, helyi védettséget élvező, vasadi platán?
      És egyáltalán: a régióból hány szeretett, megszokott, kedves öreg fa létezését szeretnénk a „világ” tudomására hozni vajon e verseny révén? S egyúttal azt is tudatni, hogy számon tartjuk őket.
      A 84 éves monori Bokros Lajos öreg diófája – amit évtizedekkel ezelőtt még maga ültetett a strázsa-hegyi pincekamrája elé, hogy árnyékot vessen majd az alatta üldögélőkre –biztosan nem lesz a mezőnyben. De ennek a diófának nincs is szüksége a hírnévre. Megelégszik azzal, ami talán minden faálma a földön, s amit Bokros Lajos, tenyerével végigsimítva az öreg törzsön, egyszerűen csak így fogalmazott:
     – Sokat járok ide. És ahányszor csak kijövök, én ennek a fának mindig köszönök.
Koblencz Zsuzsanna


« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció