Mindeddig megúszták paradicsom nélkül
Tátrai Tibor augusztus huszadikán Monoron lép fel legújabb zenekarával, a Tátrai Trenddel
2009. augusztus 17.
A Tátrai Trend indulásakor Tibusz, a zenekar frontembere azt nyilatkozta, hogy csak ússzuk meg az első három bulit paradicsom nélkül, majd utána elválik, hogy hova futhat ki a zenekar.
– Ez egy amolyan költői kinyilatkoztatás volt a részemről, amit azonban nem árt, ha az ember néha komolyan vesz. Nagyon jól tudtam, hogy az első 3-4 buli nem lesz olyan fergeteges, mint amilyen például a mostani volt Esztergomban. Ezzel csak arra szerettem volna utalni, hogy nem olyan egyszerű dolog egy zenekart összerakni, és egyből teljes mellszélességgel a készet produkálni. Annak idején a Tátrai Bandnek is a második lemeze volt az, amire azt mondtuk, hogy tényleg tátrais. Most, háromnegyed év elteltével jutottunk el odáig, hogy kialakult a Trend arca.
![]() |
|
Tibusz. Akármelyik együttesével lépett fel Tátrai, a közönség biztos lehetett benne, hogy szívből muzsikál
|
Tátrai kedvenceiMagyar zenekar: Illés, LGT.
külföldi zenekar: Jimi Hendrix, Experience, Cream, Led Zeppelin.
magyar énekes:Demjén Rózsi, Horváth Charlie, Szörényi Levente, Orszáczky Jackie.
külföldi énekes: Sting.
klasszikus zeneszerző: Csajkovszkij.
író: Széchenyi Zsigmond
költő: József Attila és Petőfi Sándor.
évszak: tavasz.
étel: mindenevő vagyok és még főzni is imádok.
ital: jófajta bor, minőségi sör, a tömények közül csak a whisky. – Pedig laikusként azt hinném, hogy számos zenekarral való közös muzsikálás után gyerekjáték egy újabb banda alapítása. |
– Amikor elkezdünk próbálni, összerakunk egy lemezt, az lesz valamilyen. De hogy igazán szép legyen, és azt mondhassa az ember, hogy ez az én gyerekem, én csináltam, és hasonlít is rám, ahhoz sajnos el kell telnie egy kis időnek.
– Tátrai Trend és Tátrai Band. Véletlen hangzásbeli hasonlóság?
– Megyünk az országban oda-vissza, mint a mérgezett egér, mert a közönség nagyon-nagyon szereti. A Tátrai-Szűcs duó igen könnyed latin, mely közelebb áll a tánczenéhez, mint a flamenkóhoz. A hölgyek különösen szeretik, aminek én nagyon örülök. A dzseszz koncerteken a nők aránya ekeserítően alacsony a férfiakéhoz képest, de a latin zenére minden hölgynek megmozdul a csípeje.
– Hogyan fogadta a közönség az ön állandó zenei és zenekarbeli megújulását? Hűségesek maradtak Tibuszhoz a sokadik zenekarváltás után is?
– Általában kettő-négy napot játszunk, majd ugyanennyi pihenő jön. Tudom, hogy ez a munka nem tűnik soknak annak, aki mindennap bejár dolgozni. Csakhogy ebben az a nehéz, hogy abban a néhány napban, amikor fellépünk, ezerötszáz kilométert is utazunk. Szóval van időm pecázni, ez a lényeg. Decemberben húszéves a Tátrai Band, ezért egy koncert erejéig újra összeállunk. Tíz éve nem zenéltünk együtt, mindenki elfelejtett mindent, ezért szeptemberben kezdjük a próbákat. Mert ha csupán kitennénk a kottákat és eljátszanánk a dalokat, azt úgy hívnám, hogy hakni. Ha pedig próbálunk rá, és ezalatt újra összeszokunk, összerázódunk úgy, hogy abból egy finomság születik, akkor az egy Tátrai Band lesz.
Nagy Renáta
Címkék: Tátrai Trend Tátrai Tibor zene koncert interjú« vissza
Kapcsolódó cikkek:
|
Legolvasottabb cikkeink:
|






