„Minket összeköt a múlt”

2012. június 10.

A címben szereplő mottót választották diáktársaik búcsúztatására a monori gimnazisták. Ez az idézet fogadta a virágdíszbe öltözött középiskola udvarán a minden irányból odaérkező ünneplő sokaságot, és mindenekelőtt az öt végzős osztály 169 ballagóját. 


Május 5-én a nap is melegebben, és elsősorban rájuk sütött. „Az iskolai események legszebbikén nem befejeződik, hanem elkezdődik valami: ezer és ezer esély, remény, megvalósítható cél, álom előtt állva” – kezdte ünnepi beszédét Megyeri István igazgató.
     A búcsúztató évfolyam műsora jelképesen jelezte, hogy mennyi minden használható ismeret került itt a négy-, öt- és hat évfolyamos gimnazisták, illetve a szakközépiskolások tarisznyájába. Az iskola igazgatójának szavaiból konkrétan is hallhattuk, hogy az ünnepeltek közül például 79-en már középfokú, 5-en pedig felsőfokú nyelvvizsgát tettek. Ők is hozzájárultak ahhoz, hogy az utóbbi 20 év versenyeredményei alapján az ország közel 1000 középiskolája közül a monori József Attila Gimnázium és Szakközépiskola az első 50 között van.
      A felsőfokú felvételik alapján pedig az első harmadban.
      A most ballagók között volt például az országos nyelvhasználati verseny különdíjasa, az ország legjobb olaszosai közé jutott tanulónk. De számos matematikai, irodalmi, nyelvészeti, szavaló, szépkiejtési, gépíró, szövegszerkesztő és sportversenyen jeleskedő (Európa-, országos- és diákolimpiai bajnoki címet is szerző) tanuló.
     A kitűnő és jeles eredményt elérők – a könyv és oklevéljutalmak mellett – a hagyományos arany- és ezüstkoszorús iskolajelvényt is átvehették. A nevelőtestület a legkiemelkedőbb tanulmányi (és emellett a „közjó érdekében végzett”) teljesítményért odaítélhető legnagyobb kitüntetését – a Signum laudis (dicséret jele) díjat: Molnár Mercédesz, Topál Csenge és Tóth Mónika  (12. G osztályos) tanulóknak adományozta.
     Évente hagyományosan ez alkalommal adják át a JAG-falva díszpolgára elismerést is, annak – ezúttal Kiss Attila tanárnak – „aki az iskola emelkedéséért évtizedekig tartó nemes szolgálatot teljesített”. A búcsúzó osztályok képviselői meghatott szavakkal, osztályfőnökeik pedig szeretetteljes humorral fűszerezve idézték vissza itt töltött éveik emlékeit. Mert ahogy a műsor szereplői énekelték: „Együtt épült, együtt szépült az életünk”.
     A végzősök szimbolikus zászlóátadása a búcsúztatóknak azt jelezte, hogy JAG-falva több mint 8000 itt végzett polgárának száma ismét olyan fiatalokkal bővülhet, akik – elődeikhez méltóan – tovább vihetik nevelőintézményük szellemi örökségét; helytállásra törekedve az élet minden területén. Mert őket – akarva-akaratlan is – összeköti a közös múlt.
B.G.
Címkék: gimnazisták

« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció