Modern városközpont épül Gyálon

A tervek szerint új városháza, sétálóút és kerékpárút épül, valamint számos új parkolót alakítanak ki a központ közelében, de emellett a zöldségpiacot és az utakat is felújítják.

2011. február 23.

Tavasszal kezdődik Gyál városközpontjának modernizálása. A beruházás egymilliárd forintba kerül, amelyhez a város önkormányzata a Gyál kistérségi szerepének erősítése a városközpont rehabilitációja által elnevezésű pályázatra közel 727 millió forint támogatást kapott, a többi pénzt önerőből teremti elő a befektető cég.


A jelenleg 23 ezer lakosú Gyált 1997-ben nyilvánították várossá, de azóta sem sikerült kialakítani igazi városközpontot. A beruházás keretében felújítják és kibővítik a polgár­mesteri hivatalt, megújul és kibővül a Kistérségi Szolgáltató Központ épülete, aminek köszönhetően bővülnek a városi és kistérségi szintű köz­szolgáltatási funkciók is. Ehhez kapcsolódik, hogy a környező utcákban 30-30 parkolót alakítanak ki, amelyek jelentősen megkönnyítik az új központban található intézmények megközelíthetőségét.
A megújuló polgármesteri hivatalhoz félköríves épületszárny épül, amely előtt parkosított rész épül, padokkal, ivókutakkal. A városvezetés tervei szerint az új parkosított rész lenne a későbbiekben a város központi tere, amely később számos ünnepi esemény lebonyolítására is szolgálna.
Az új épületek mellett a már meglévő zöldségpiacot is felújítják. A burkolatot tetszetős térkővel borítják le, és felújítják a csapadékvíz elvezető rendszert, továbbá a jelenlegi betonasztalok helyére is a kor követelményeinek megfelelő horgonyzott asztalok kerülnek. Emellett a magánszféra bevonásával a piaci üzletsor homlokzata is megújul.
A városközpont autóktól csendes lesz, hiszen a Kőrösi út jelenlegi nyomvonala egyirányúvá, és kerékpárúttal kiegészülve forgalom csillapított övezetté válik. A főúton és a környező utcákban súly- és sebességkorlátozás lép életébe, illetve valamennyi utca szilárd burkolatot kap.
Természetesen a „zöldeknek” is a kedvében járnak a kivitelezők, hiszen a munkálatok legelején kivágott 450 fa helyére újakat ültetnek, és ígéretük szerint a parkosítással kialakított új zöldfelület jóval nagyobb lesz a jelenleginél.
Az egész felújítással november végére kell végeznie a kivitelezőknek, de a járdák, az útburkolatok és a kerékpárutak a tervek szerint már július végére elkészülnek. A kivitelezők a környéken lakókat tájékoztatták és mindenkihez eljuttattak egy forgalomtechnikai tervet is, hogy a munkálatok során merre érdemes közlekedniük.

SZGY

Címkék: városfejlesztés beruházás

« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció