Monori vigasságok és pince fesztivál
2011. május 24.
2011.
május 28-án immár
harmadik alkalommal rendezi meg a Monori Borút Egyesület és a
Gazdakör az Orbán-napi vigasságok és Strázsahegyi pincék
fesztiválját. A bor, a kultúra, a művészet és a gasztronómia
kedvelőit idén 20 pincében várják.
A
rendezvény a Szent Orbán tér környékén kerül
megrendezésre14
és
22 óra
között.
A
borok mellett kulturális programokkal is várjuk vendégeinket. A
pincék között a Monori Strázsák és a Lakitelki Néptánccsoport
tagjai ropják majd a táncot, míg a talpalávalót a Borfolk és a
Kalapos húzza. A
kilátogatók hallgathatják
Szabó Sándor tárogatóművészt és Pék Zsuzsit is, amint
kecskedudájából csal ki különleges dallamokat. Kézművesekkel
is találkozhatunk, akik szebbnél szebb portékákkal várják a
vendégeket.
A
művészet a pincékbe is beköltözik. Megtekinthetjük Kiss Adél,
Kürtösi Edina és Koday László alkotásait, valamint dr. Dobos
György helytörténeti kiállítását.
A
hegyre érkezők nemcsak szomjukat olthatják a helyi és a
vendégborászok által készített remek borokkal, hanem éhségüket
is csillapíthatják.
Kóstolópoharat
2900-ért lehet vásárolni, amely a pohár mellett tartalmaz minden
borásznál egy kóstolást is. Idén is lehet előre poharat
foglalni a Monori Borút Egyesület honlapján (www.monoriborut.hu),
aki így tesz, nyakba akasztható bortartót kapnak ajándékba.
Hamisítatlan
fesztiválhangulat, jó borok a helyi- és vendégpincészetekből,
egyesítve gasztronómiai és kulturális megállókkal. Jöjjön ki
a családjával, párjával, barátaival, rokonokkal, üzletfelekkel,
vagy akár egyedül mert itt barátokra talál!
Kérjük,
a parkolási nehézségek elkerülése végett inkább gyalogosan
vagy taxival látogassanak fel a rendezvényre.
« vissza
Kapcsolódó cikkek:
|
Legolvasottabb cikkeink:
|
Hozzászólások (0 db)
Új hozzászólás





