Most kell házat venni!

Sok a kényszerértékesítésre váró ingatlan

2009. november 18.
– A gazdasági válság nyomán jellemzően az a vevői kör tűnt el a piacról, amely nagyon kevés készpénzzel rendelkezett – mondta Sági Zsuzsanna, a Duna House vecsési ingatlanirodájának vezetője.

– A réteg eltűnése az új építésű ingatlanok értékesítését a felére vetette, amihez hozzájárult a „szocpol” megszüntetése is. Az ingatlanpiac azért nem állt le teljesen. Továbbra is nagyon sokan költöznek ki Budapestről. Ők főképp a belvárosi vagy lakótelepi lakásukat cserélik főváros közeli családi házra. Leginkább a fővárostól távolabb, Monoron, Pilisen és Albertirsán találnak új otthonra, mivel ezeken a településeken lényegesen alacsonyabbak az ingatlanárak, mint az agglomerációs részeken. Belőlük később ingázók lesznek, hiszen továbbra is megtartják budapesti munkahelyüket. Az ilyen kiköltözők esetében sokat dönt a latban akár két-három millió forint is, ezért választják sokan inkább Pilist lakóhelyül Monor helyett.

– Az ingatlanvásárlással az év vége felé azonban sokan kivárnak, mivel jövőre csökken a használt lakások vásárlása után kötelezően fizetendő vagyonszerzési illeték mértéke – tette hozzá az ingatlaniroda vezetője. – A jelenlegi hat százalékról ugyanis négyre mérséklődik a négymillió forint fölötti rész illetéke. Az alatt továbbra is két százalékot kell majd fizetni a használt lakások után. A különbség százezrekben mérhető, ezért sokan inkább csak előszerződéseket kötnek, és csak jövőre veszik meg ténylegesen az ingatlanokat.

A lakosság hitelfelvételi kedve jelentősen csökkent az utóbbi egy évben, a bankok is már megkövetelik a 40 százalékos önerőt a vásárláshoz. A svájci frank helyett sokan inkább az euróhiteleket választják, abban bízva, hogy rövid időn belül nálunk is ez lesz a fizetőeszköz és akkor megszűnik az árfolyamkockázat is. A forinthitelek, bár kedvezőbbek lettek az utóbbi hónapokban, még mindig drágábbak a devizahiteleknél, így egyelőre kevesen élnek ezzel a lehetőséggel.

– Bár optimista vagyok a jövőt illetően, jelentős növekedésre nem számítok az ingatlanok árában – hangsúlyozta Sági Zsuzsanna. – Mostanában jelennek meg ugyanis a piacon a kényszerértékesített ingatlanok, amelyek után a tulajdonos nem tudta fizetni a törlesztő részleteket. A szorult helyzetben lévő tulajdonosok jelenleg még jó áron szeretnék eladni a házukat úgy, hogy abból még egy kisebb házra, lakásra is fussa. Sokuknak azonban hamarosan be kell látniuk, hogy a jelenlegi piaci helyzetben csak nyomott áron lehet eladni a házukat. Ráadásul minél több kényszerértékesített ingatlan jelenik meg a kínálatban, annál lejjebb mennek az árak. Aki nem lép időben, könnyen elveszítheti mindenét.

A készpénzes vevők most nagyon jó helyzetben vannak, mivel igen előnyös alkupozícióval rendelkeznek. Míg egy hitel folyósítására hónapokat kell várni – ha egyáltalán megérkezik –, addig a készpénz egyből rendelkezésre áll. Tavaly év végén például egy olyan eset is előfordult, amikor a vevőnek az első értékbecslés után még hónapokat kellett várnia ahhoz, hogy jóváhagyják a hitelét. Eközben érvényét vesztette az eredeti értékbecslés, és újat kellett kérnie. Míg először 14 millió forintra értékelték a kiszemelt ingatlant, a válság nyomán a következő felméréskor már csak 9 millió forintra becsülték az árát.

Mindezek miatt alulértékeltnek tekinthetők a jelenlegi ingatlanárak, jelenleg csak akkor érdemes eladni egy házat, ha nagyon muszáj. Az ingatlanok értéke ráadásul sok szubjektív tényezőtől is függ. A fiatalok például már nem feltétlenül szeretnének nagy, robosztus, két-három szintes házakba beköltözni, amelyek ráadásul még korszerűsítésre is szorulnak. Hiába van jól megépítve egy ilyen ház, sokszor inkább vesznek egy üres telket, és maguk építkeznek, még akkor is, ha így a ház összterülete jóval kisebb lesz, mintha ugyanazon az áron egy nyolcvanas években épült családi házat vettek volna.

Papp
 
Szegénysorok, villasorok
Kinek kell megfizetnie a vagyonadót?
Putrik és „csakazértis” villák
 


« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció