Nem akarok gyereket!

Papp János jegyzete

2009. október 19.

Mottó: Természetesen nem tudom megmondani, hogy jobb lesz-e, ha megváltoznak a dolgok, de annyit biztosan tudok: ahhoz, hogy bármi jobb legyen, mindig változásra van szükség.

(Georg Christoph Lichtenberg)
„Osztottam, szoroztam: nem akarok gyereket. Mert mi hasznom belőle? Már a megszületése előtt több százezer forintba kerül, aztán pedig havonta legalább harmincezer forintot költhetnék pelenkára, bébiételekre, kenőcsökre és még ki tudja, mi másra.

De ez még semmi azokhoz a kiadásokhoz képest, amelyek később jelentkeznének. Tankönyvek, írószerek, különórák, ruhák, zsebpénz, hogy csak azokat soroljam, amelyek hirtelen eszembe jutnak. És akkor még nem beszéltem arról, hogy mindez mennyi munkával jár. Miért kellene nekem bébicsősznek vagy takarítónak lennem ingyen, ha ehelyett sokkal »értelmesebb« munkát is végezhetek, amiért ráadásul pénzt is kapok. És egyáltalán: kinek hiányzik a felelősség? Még hogy én menjek börtönbe, ha esetleg nem jár iskolába az a mihaszna kölyök?”

Egy teljesen érzelemmentes, túlracionalizált világban valószínűleg mindenki így gondolkodna. Szerencsére nem ilyenben élünk, ámbátor egyre inkább úgy néz ki: e felé tartunk. Mert ha csupán befektetésnek tekintünk egy gyermeket, biztosan rossz üzletet kötünk. Hiszen mekkora kockázattal jár egy gyermek felnevelése, aki akár 25 éven keresztül a családi kasszán él? A piacgazdaságban az 5 éves távlat már hosszúnak minősül! Arról pedig ne is beszéljük, hogy a négyévente megrendezett országgyűlési választások mennyi kockázatos változatást hozhatnak magukkal.

Nem kell szociológusnak lenni hozzá, hogy tudjuk: a szegényebb társadalmakban, társadalmi csoportokban több gyermek születik egy családba. Ennek két oka van. Egyrészt más az értékrendjük, mivel kevésbé befolyásolja őket a piacgazdaság által diktált kényszer, amely az anyagi kérdéseket a gyermek elé helyezi. Másrészt a különféle támogatások ösztönzik is őket a gyermekvállalásra, hiszen sokszor más bevételi forrással nem is rendelkeznek, mint a gyermekek után járó pénzbeli ellátással. Eközben született már olyan külföldi kutatás, ami arra az eredményre vezetett, hogy a középosztálybeli párok boldogabbnak gondolják magukat, ha nincs gyermekük.

Tény az is, hogy a gyermek felnevelése 18 éves koráig valóban számszerűsíthető. Legutóbb 2007-ben vették górcső alá a Tárki kutatói a kérdést, Tanulmányukból kiderült, hogy egy házaspárnak egy gyermek felnevelése közel 37 millió forintjába, két gyermeké 43 millióba, háromé 60 millióba, négyé 80 millióba kerül. Döbbenetes számok, még akkor is, ha tudjuk: az összegekben nagy részt képvisel a szülők által a gyermekekre és a háztartásra fordított munka is.

A téma most azért került terítékre, mert a szociológusok megint megkongatták a vészharangot, amiért megváltoztatják a rendelkezésre állási támogatás (rát) jogosultjainak körét. Eszerint jövőre azokban a családokban, ahol két vagy több aktív, de tartósan munkanélküli van, e támogatásra csak az egyikük lehet jogosult. Nyilván jentős állami megtakarítás érhető el egy ilyen intézkedéssel, de nyilván komoly gondot okoz egy olyan családban, ahol mindkét szülő tartósan munkanélküli. Tehát mi fog történni? Vagy elválnak a párok vagy egy újabb gyermeket vállalnak, hogy pótolják a bevételkiesésüket.

Nyilván ebbe is belenyugszik előbb-utóbb a szociológusok nagy része, ahogy tette ezt a gyesre és a gyedre való jogosultág megváltozása esetében. Csak azt nem értem ezek után, hogy miért nem hallom a szociológusok folyamatos hörgését „az eddig is megvolt, ezután is meglesz” rendszer alapvető hibáiról! Mert legyen szó gyedről, gyesről, vagy rátról, ezek mind csak aprópénzek ahhoz képest, amennyibe egy gyermek felnevelése kerül. Mert nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a közoktatással és az egészségügyi ellátással és sok minden mással az állam közvetve nagyon sok pénzzel járul hozzá a gyermekneveléshez. Ha mindezt összeadjuk – kapaszkodjanak meg! – egy gyermek felnevelése 18 éves koráig 48, két gyermeké 60, három gyereké 98, négyé pedig 131 millió forintba kerül. Az összegek csupán 8-12 százalékát teszi ki az olyan pénzbeli családtámogatás, mint a gyed, a gyes vagy a családi pótlék.

Ezért a tíz százalékért képesek ölre menő csatákat vívni a nagy pártok ahelyett, hogy a valódi megoldáson gondolkodnának. Mert bizony a hátrányos helyzetű csoportok gyakran emiatt a tíz százalék miatt vállalnak gyermeket, hiszen pénzbeli családtámogatáson kívül más jövedelmük nincsen. De kérdem én: mennyiben fog hozzájárulni egy olyan gyermek a társadalom későbbi működéséhez, aki azt látja maga körül, hogy a támogatásokból – ha nem is fényűzően, de – meg lehet élni. Eközben egy középosztálybeli családnál a gyermek születése az első 3 évben az egy főre jutó bevételeket akár meg is felezheti. Tehát ma éppen a középosztály került a legnehezebb helyzetbe, hiszen hatalmas anyagi áldozatot kell hoznia, és a lecsúszást kell kockáztatnia, ha gyermeket szeretne vállalni. Így talán valamelyest érthető, hogy a „Ratkó unokáknak” – akik közé magam is tartozom – még 30 százaléka nem vállalt gyermeket, pedig már beöltötték 32-36. életévüket.

S hogy mit kellene csinálni? Be kellene vezetni a „gyermektelenségi járulékot”! Tudom persze, ez a kifejezés vállalhatatlan lenne egy politikusnak, ezért – és csakis ezért – nevezzük inkább „gyermekek után járó járulékkedvezménynek”. Ne beszéljünk adókedvezményről, hiszen adóktól konkrét ellenszolgáltatást nem várhat az ember, szemben a járulékokkal, amelyek mindig takarnak valami viszonzást (lásd nyugdíj vagy egészségügyi ellátás). Tehát fizessenek például kevesebb nyugdíjjárulékot a valóban kereső tevékenységet végző gyermekes családok, cserébe a későbbi nyugdíjuk ne legyen kevesebb, hiszen az ő majdani időskori ellátásukat a saját gyermekeik fogják kitermelni.

Ezzel pedig egy másik probléma is megoldódna: a többgyermekes családanyák könnyen találnának munkát. Nyilván sokkal inkább megjönne a kedve bármely cégnek egy ilyen ember foglalkoztatására, hiszen a bruttó bérköltsége a járulékkedvezmény miatt jelentősen csökkenne.

S, hogy miért nem lesz ebből semmi a közeljövőben? Mert éppen azok fizetik jelenleg a legtöbb járulékot, akik jogosultak lennének a kedvezményre, vagyis a gyermeket nevelő középosztálybeliek. Ez a pénz pedig nagyon-nagyon hiányozna a költségvetésből.

De hát ez van, ha a „megélhetési politikusok” a „megélhetési szülők” érdekében hoznak törvényeket.

Kockázat ide, kockázat oda, azért én szorgalmasan fektetem be a pénzemet a gyermekeimbe, és nagyon örülnék, ha az invesztálás összértéke egyszer elérné a 80 millió forintot. És nem azért, mert akár egy fillért is viszont szeretnék látni belőle...



« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció