Nem éri meg!

2010. május 17.
A Monori Városi Bíróság példás büntetést szabott ki egy üllői lakosra, aki április végén egy igazoltatáskor dulakodni kezdett egy rendőrnővel. Az elítélt B. József gépjárművének műszaki állapota miatt megállt az út szélén.

A lakossági bejelentésre helyszínre érkező rendőrök igazoltatták az autóban ülő nyugdíjas férfit, majd bűncselekmény gyanúja miatt elő akarták állítani. Ekkor szabadultak el az később elítélt férfi indulatai, aki először csak szidalmazta és fenyegette a jelen lévő rendőröket és tanúkat, később azonban az igazoltató rendőrnőt ruhájánál fogva rángatni kezdte. Szerencsére férfi kollégája gyorsan a segítségére sietett, és sikerült megbilincselnie a magából kikelt férfit. Az előállítás során az is kiderült, hogy a férfi közepesen ittas volt, így a monori bíróság egy év börtönbüntetésre ítélte tettéért, amelyet három év próbaidőre felfüggesztett. Ezen kívül két év időtartamra eltiltotta a közúti járművezetéstől, és egyúttal az eljárás során fölmerült 60 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte.
JAP


« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció