Nemzeti érték lett az úri népviselet

Hagyomány

2014. augusztus 27.
A Megyei Értéktár Bizottság kultu­rális örökséggé minő­sítette az úri asszonyok népviseletét.

A legközismertebb, látványosabb népviselettel a maglódiak dicsekedhettek eddig a környéken. Ahol a maglódi asszonyok megjelennek az öt-hat keményített alsószoknya fölött viselt brokát – vagy selyemszoknyában, csipkés buj­­dossal – a fehér selyemre sűrűn felvarrt, mereven álló tüll fodrok alkotta főkötővel a fejükön, minden szem rájuk szegeződik. Az úri viseletről eddig alig-alig esett szó, pedig, amint az most kiderült, a Tápió vidékének legszínesebb, leggazdagabb népviselete az úriaké. Szőrfi Józsefnének, a tájház létrehozójának jóvoltából – aki pályázatot adott be a cím elnyerésére – a Megyei Értéktár Bizottság az idén tíz nemzeti értéket vett fel a megyei értéktárba, közöttük a kulturális örökség kategóriában az úri népviseletet is.
Szőrfi Józsefné nemrég elhunyt édesanyja tizenhat babát öltöztetett fel úri viseletbe, rajtuk kiválóan tanulmányozható, milyen volt az elődök hétköznapi és az ünnepi paraszti öltözéke. Aki pedig van olyan szerencsés, hogy a tájházban járva meghallgathatja Szőrfinét is, amint erről érzékletesen és igen nagy tudás birtokában beszél, az valósággal beleszeret ezekbe a ruhákba. Igaz, amikor végiggondolja, mi lenne, ha neki kellene kézzel beraknia a félcentis pliszírozásokat a szoknyába – még ha ezt ma már nem is a kemencéből kivett forró kenyerekkel kellene belevasalnia az anyagba, mint annakidején –, kissé alábbhagy a lelkesedése.
Szőrfiné, mint mondja, ebbe nőtt bele, a sublótfi­ó­­kok­ban gyerekkora óta gyűjtögeti és őrizgeti a régi ruhákat, kívülről fújja az öltözetek elkészítésének, anyagának, funkciójának minden apró részletét. De a pályázathoz már szótárt is mellékelt, hiszen a ma embere nem feltétlenül tudja, mi is az a féling, az apró mízli (berakás, díszítő elem a fehér féling ujján), vagy a kutyás kaláris (tükörrel díszített, szalagdíszes gyöngynyakék). A selyem klottból készített, sújtásos, apró piros virágokkal telehintett mellény a pruszlik – gyönyörű volt az a fehér féling felett viselve. Efölé kanyarították a fekete rojtos vállkendőt, a mellen keresztbe fonva, hátul két fonatban elterítve az alsószoknya derékrészét „hurkával” kiemelő domborulaton.
Csipkével díszített kötényekről, piros szoknyákról – melyeket pünkösdkor, húsvétkor, karácsonykor és újévkor viseltek az úri asszonyok – darázs szövésű berlinerekről, keményített, fehér, madeiracsipkés alsó kendőkről, színes pántlikákról, a szabadosnak hívott nyári viseletről mesél Szőrfiné, s mi hallgatjuk lenyűgözve. A lányok még a cipőjükre is színes masnikat kötöttek, s akinek a vőlegénye éppen katona volt, az nemzetiszín szalagot fűzött az otthonkája (blúza) nyakkivágásába, máskor rózsaszínűt vagy kéket – derül ki, és akkor mi hangosan azon kezdünk tűnődni, hogy a nehéz paraszti munka mellett miképpen voltak képesek az öltözködésre is ennyi gondot fordítani Úri hajdani lakói.
Parazsas vasalóval vasalták azt a rengeteg, keményített, fehér szoknyát – csatlakozik csodálkozásunkhoz Szörfiné. – Egyszer én is megpróbáltam, hát úgy odaragadt a vasaló az anyaghoz, hogy alig bírtam a kezemet felemelni…
Molnár Anna
Címkék: megyei értéktár népviselet ruha öltözködés tájház asszonyok nők,

« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció