Összeállt Vecsésen a Détári-Pisont páros

Détári Lajos lett a Vecsés FC új szakmai igazgatója, akit jövőbeni terveiről kérdeztünk

2009. február 15.
Két egykori klasszis kispesti irányító szakmai vezetésével, Détári Lajos és Pisont István párossal működhet tovább az NB II Kelet csoportjában szereplő Vecsés.

A Vecsés FC
új szakmai igazgatója


Détári Lajos1963. április 24. született Budapesten. Kilenc évesen az Aszfaltútépítők FC-nél kezdett futballozni, mivel korán kitűnt tehetsége, egy évvel később már a Budapesti Honvédhoz igazolták. Az egykori középpályás játékos a Kispest színeiben szerepelt először profiként 1980-ban (17 évesen), s innen lett a magyar labdarúgó-válogatott tagja 1984-ben. A későbbi világválogatott klasszis 1987 után játékosként megfordult az Eintracht Frankfurtban, az Olympiacos Pierusban, a Bolognában, az Anconában, majd egy rövid ferencvárosi kitérő után a Genoában. 1994-ben igazolt át Svájcba a Neuchâtel csapatához – itt az év játékosa címet is elnyerte. Hazatértéig, 1999-ig a másodosztályú Sankt Pöltenben lépett pályára, majd a BVSC-ben és a Dunakesziben játszott. Tízévnyi válogatottsága alatt 61-szer húzta magára a nemzeti mezt, és 13 gólt szerzett.
 
Edzői pályafutását 2000 szeptemberében az FC Bihor Oradeánál kezdte, majd a Csepelt irányította. Nevelőegyesülete, a Honvéd 2001-ben kereste meg, majd a hanoi ACB vezetőedzője lett. Vietnámból a szombathelyi Lombard Haladáshoz szerződött, majd a Tatabánya, DVTK és Nyíregyháza következett. 2005 nyarán edzőként tért vissza Panserraikoshoz, de egy évvel később már a magyar válogatott pályaedzője lett. Ezután a Felsőpakony, a Sopron FC, a görög FC Poros és az élvonalbeli BFC Siófok következett. Jelenleg a Vecsés szakmai igazgatója.

A Vecsés–BP. Honvéd felkészülő mérkőzésről

Ötgólos vereséget szenvedett a Vecsés a Bp. Honvéd vendégeként. Pedig a felkészülési mérkőzés szünetében még csak kettő-nulla volt a hazaiaknak. Hiába volt adott a Pisont-Détári párosnak a hazai pálya, a vecsési gárda nem érezte otthon magát a műfüvön. A két vezetőnek tehát fel van adva a feladat, hiszen a tavalyi jó szereplés után jelenleg csak a tizenegyedik helyen áll a csapat a tabellán.

 
Az őszi szezont még Siófokon záró Détári szakmai igazgatóként folytatja pályafutását a Pest megyei településen, míg Pisont István maradt a vezetőedzői posztján. Az új szakmai igazgatót a Budapest Honvéd labdarúgócsapata elleni felkészülési mérkőzés előtt kérdeztük jövőbeni terveiről.

– Az a hír járta, hogy marad a Siófoknál, hisz Aczél Zoltán felkérésekor felajánlották önnek az utánpótlásért felelős szakmai igazgatói posztot. Két állást tölt be, mint Pisont István?

– Nem. Véglegesen megállapodtam a Siófokkal, és már csak a Vecsésre koncentrálok. Igaz, volt arról szó, amikor Aczél Zoli odakerült a helyemre, hogy mint utánpótlás-szakágfelügyelő ott maradok és segítem a siófoki klubnak az utánpótlással kapcsolatos munkáját, de ez a vecsési ajánlattal meghiúsult. Én a pályán szeretek dolgozni, és nem irodában akarok ülni vagy esetleg nézni az edzéseket, hanem aktívan részt venni benne.

És hogy épp Vecsésre kerültem, abban Pisont Pista válogatottban betöltött elfoglaltsága is közrejátszott. A vezetőkkel, de elsősorban Pistával egyeztetve kerültem ide a csapathoz. Remélem, hogy augusztusig nagyon jól tudunk majd együtt dolgozni. Aminek az eredménye a tavaszi pozitív szereplésünk lesz. Nagy célokat kell kitűzni, s ha sokat és jól dolgozunk, ezeket meg is lehet valósítani. Úgy érzem, erre a vecsési játékoskeret alkalmas.

– Gondolkozik ön Siófoki játékosokban?

– Nem hiszem, hogy Siófokról fogunk játékosokat igazolni. Itt is vannak rutinos és fiatal futballisták, de ha mégis olyan siófoki kerül a képbe, akivel szakmailag meg tudnánk egyezni, illetve bele is férne a Vecsés költségvetésébe, akkor azért lehetne róla szó.

– Mégis, hány játékosban gondolkodna, ha az anyagi keret engedné?

– Az elképzelésünk az, hogy egy jó erős tizenhatos keretet kellene kialakítani, akik bármikor bevethető futballisták, és mellettük négy olyan fiatal tehetséget itt tartani a keretben, akik esetleg a jövő futballját itt tudják majd Vecsésen megvalósítani. Természetesen, ha anyagilag az egyesület bírja, és tudunk olyan játékosokat igazolni, akik hasznára lennének a csapatnak, akkor lesznek új igazolások is, de ha nem, akkor sem leszek elkeseredve. Első a munka, hiszen jó erőnléttel és taktikával ez a csapat sok szép eredményt érhet el.

– Pisont Istvánnal miként osztják fel a szakmai feladatokat, és hogyan működnek együtt?

– Pista a vezetőedző, én vagyok a szakmai igazgató, így együtt dolgozunk a pályán is. Az edzéseket közösen vezetjük, és én úgy látom, hogy nagyon jól együtt tudunk működni. Bár még nem dolgoztunk közösen, de régóta ismerjük egymást, és eddig is nagyon jó volt a kapcsolatunk. Így azt gondolom, hogy az itteni együttműködésünk mindenképp pozitív lesz a vecsési labdarúgásnak. Legfontosabb most az eredmény, hisz tudjuk, hogy a tizennegyedik helyen áll a csapat. Remélem, hogy a hazai kilenc mérkőzésből minél többet sikerül megnyernünk majd, ami mellé idegenben is igyekszünk gyűjtögetni a pontokat, és ezzel jó helyen tudunk végezni a bajnokság végén. De mivel én most kezdem, nekem csak az lehet a célom, hogy a tavaszi pontok alapján a bajnoki szezonban az első három helyezett között ott legyen a csapat.

– Pontosan mire szerződött, vagyis meddig szól a szerződése Vecsésen?

– Erre a kérdésre én mindig azt válaszolom, hogy a magyar labdarúgásban soha nem lehet hosszú távra sem szerződni, sem gondolkodni. Ha jók az eredmények, és jól tudunk együtt dolgozni, akkor ez akár hosszú távú is lehet, de ha nem jönnek a sikerek, akkor egyértelmű, hogy edzőt kell váltani. Aki edzőnek megy, ezt tudja. Nekem soha nem jelentett problémát az életemben, ha el kellett jönnöm.

– A hosszú távra visszatérve, vannak elképzelései edzői pályafutásáról?

– Ez is nehéz dolog, az hogy itt Magyarországon az ember tervezzen vagy NBI-ben gondolkozzon. Most a legfontosabb, hogy itt ezt a két hónapot értelmesen és jól eltöltsem, s akkor március hetedikétől nekivághatunk egy jó bajnokságnak, ami hosszú menetelés lesz. Remélem sikerül addigra egy olyan csapatot kialakítani, akiket érdemes megnézni. Képesek leszünk olyan meccseket játszani, ahová érdemes kijönni a közönségnek szurkolni, mert azt látják az emberek, hogy a játékosok és a vezetők mindent megtesznek a győzelemért. S persze emellett próbálunk jól futballozni is.

– Eddig is figyelemmel kísérte a Vecsés játékát, esetleg ismerte a játékosokat, akiket most irányít, vagy most ismerkedik meg velük?

– Hat-hét labdarúgót ismerek már jobban, van köztük, aki volt már játékosom, tehát azért nagyjából képben vagyok. Most már azért két-három edzés után sok mindent láttam, és van elképzelésem arról, hogy kell egy ütőképes csapatot kialakítani itt.

– Akkor ön is egyetért Pisont Istvánnal abban, hogy ennek a csapatnak megvannak a képességei egy jobb eredmény eléréséhez?

– Igen. Sajnos a futballban vannak olyan periódusok, amikor nem jönnek az eredmények. Én a Siófokkal kilenc mérkőzésen veszítettem egy góllal. Tehát át tudom érezni azt, hogy ez a csapat lehetett volna hatodik-hetedik helyen is, csak voltak olyan mérkőzések, amelyek nem úgy sikerültek, egy peches gól, tizenegyes, kihagyott helyzetek vagy bármi más miatt nem tudták megnyerni a mérkőzéseket.
Trnavecz Adrienne

 

 



« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció