Összefogás Péteriért

2010. szeptember 21.
Péteriben az önkormányzati munka valamennyi területét lefedő szakemberek összefogtak, és közösen indulnak a helyhatósági választásokon. Céljuk alapvetően az, hogy nem csupán a lokálpatriotizmusból eredő hivatástudattól vezérelve, hanem valóban hozzáértő emberek tudásával és szakértelmével irányítsák a falut.

– Óriási lehetőségei vannak a 2200 lelket számláló Péterinek, ha megfelelőképp használjuk ki adottságainkat – hangsúlyozta Kallós Attila, polgármesterjelölt (Fidesz). – A főváros közelsége ellenére Péteri megmaradt igazi kistelepülésnek, pezsgő közösségi élettel, azonban roppant fontos ezeket az igen sérülékeny értékeket megőrizni. Tekintettel arra, hogy Magyarországon még nem alakult ki példaként szolgáló település-specifikus irányítási modell, Péteriben hónapok óta folyik egy műhelymunka, amelynek az a feladata, hogy feltárja azokat a lehetőségeket és fenntartható fejlődési pályákat, amelyekre építeni lehet a kistelepülés évtizedekre szóló hosszú távú stratégiáját.
Nem egészen egy éve a Kallós Attila által kezdeményezett településfejlesztési koncepció kialakításába bevonták a helyi civil szervezeteket, a vállalkozókat és az egyházat, hogy képet kapjanak a lakosság elképzeléseiről és elvárásairól. Ezt a koncepciót továbbgondolva – és kiegészítve a beruházásokhoz, fejlesztésekhez szükséges források előteremtésének lehetőségeivel – alakult ki egy átfogó reformtervezet.
– Nem elég, ha csupán azt mondhatjuk el egy település vezetőjéről, hogy jóindulatú – mondta Kallós Attila. – Szükség van szakértőkre is, mert csak azok tudnak hathatós válaszokat, és ezáltal megoldást adni a felmerülő kérdésekre. Éppen ezért jómagam és az Összefogás Péteriért jegyében induló képviselőjelöltek nemcsak a település problémáira mutattunk rá, hanem minden esetben tanulmányt is készítettünk a megoldásokról. A különböző területeket hat szakember alá rendeltük, így például dr. Berényi Zoltán háziorvos áttekintette valamennyi felmerülő szociális és egészségügyi problémát, és azokra tételes megoldási javaslatokat dolgozott ki. Dr. Rostás Imre ügyvéd áttekintette az elmúlt évek önkormányzati rendelkezéseit, mintegy jogilag átvilágította az önkormányzatot, és a feltárt hiányosságokra, adott esetben a törvénytelen működésre vonatkozóan dolgozta ki a jövőre vonatkozó legfőbb lépéseket. De ugyanúgy gazdája van a pénzügyi- és településüzemeltetési-, gazdasági-, településfejlesztési-, valamint az oktatási-, kulturális- és vallási szakterületeknek. Ez utóbbival például Ördög Endre evangélikus lelkészt bíztuk meg.
Átfogó közösségi szemléletet valósítunk meg Péteriben – hangsúlyozta Kallós Attila, az Összefogás Péteriért polgármesterjelöltje. – A falu igazi kisközösségi jellegét erősítve csakis olyan beruházásokat engedünk be, amelyek nem változtatják meg Péteri arculatát és nem veszélyeztetik annak környezetét. Csakis úgy lehet valódi településvezetésről beszélni, ha a polgármestertől kezdve minden képviselő felelősséget vállal a döntéseiért és tetteiért.

 

(x)



« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció