Ovi és bölcsi is épül Vecsésen
2010. július 12.
Vecsésen négy évvel ezelőtt kezdődtek el az óvodák korszerűsítési és bővítési munkálatai. Erre egyrészt az épületek leromlott műszaki állapota miatt volt szükség, másrészt azért, mert az egyre élhetőbb környezet miatt egyre több kisgyermekes család költözött a településre az utóbbi években.
– Intézményeink korszerűsítésének sorába illeszkedik a Bálint Ágnes Óvoda kibővítése és felújítása – mondta el lapunknak Szlahó Csaba polgármester. – A június testületi ülésen határoztunk a beruházásról, amit az utóbbi évek eredményes gazdálkodásának köszönhetően teljes mértékben saját forrásból tudunk előteremteni. Elkészültek a kiviteli tervek és elindítottuk a közbeszerzési eljárást, így terveink szerint a beruházás még idén ősszel megkezdődik és egy új, három csoportszobás szárnnyal bővül az óvoda. Bár a bővítés csak jövőre fejeződik be, a gyerekek környezetét már a nyári intézménybezárás ideje alatt megszépítjük. Az óvoda régi épületét kifestetjük, kijavítjuk a tetőn keletkezett hibákat, megszépítjük a kertet és ősztől új udvari játékokat kapnak a gyerekek.
![]() Vecsésen – a főváros több kerületével ellentétben – a fiatal szülőknek nem okoz gondot a kisgyermekek színvonalas napközbeni elhelyezése |
– Az intézményépítést, -felújítást és -korszerűsítést az említett összegeken fölül kell kigazdálkodnunk – tette hozzá Szlahó Csaba. – Ebben nagy szerepe van annak az önkormányzati pályázatíró csapatnak, amely professzionális módon végzi feladatát. Az ő munkájuknak is köszönhető, hogy az utóbbi években többek között 248 millió forintot nyertünk a Tündérkert Óvoda bővítésére, vagy legutóbb 211 milliót az új bölcsőde megépítésére, ahol a jelenlegi 35 férőhelyet 50-re növeljük. Az elnyert támogatási összegeket természetesen saját forrásból is ki kell egészítenünk. Ez azonban még mindig a jobbik eset, hiszen van, amikor nincs lehetőségünk pályázat beadására, mint ahogy a mostani építkezésnél, vagy ahogy a Falusi Óvoda bővítésénél, amire akkor önerőből 170 millió forintot költöttünk.
PJ
« vissza
Kapcsolódó cikkek:
|
Legolvasottabb cikkeink:
|
Hozzászólások (0 db)
Új hozzászólás






