Pécsi Ildikó megnyerése egy vidéki általános iskolában való szereplésre – ráadásul amatőrök társaságában – merész vállalkozásnak tűnhetett. Hozzátesszük, az igazgatónak már sikerült ugyanez a bravúr Galkó Balázs és Helyey László esetében is.

    A Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Érdemes- és Kiváló Művész, aki a közönség szavazatai által a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, és az idén már – értékőrző és értékteremtő életművéért – a Hazám-díj tulajdonosa is, mégis vállalta. Pécsi Ildikó egykori autóbalesetének nyomait még fájlalva, de fiatalos derűvel jött Monorra. Erről ő szerényen úgy fogalmazott: örül, hogy van igény arra, hogy itt lehessen. Szakmaszeretete és baráti segítőkészsége is ide vonzotta. Idehozta a fiatalság kedvelése, az hogy együtt lehet velük.

    Dr. Patkós Józsefnek már Vecsésre (a Falusi Általános Iskolába) is sikerült „elcsábítania” e neves művésznőt 2003 őszén, Noel Coward Vidám kísértet című darabjának főszerepére.

    Annak sikere is szerepet játszhatott mostani vállalásában, mint beszélgetésünk során kiderült, hogy szereti a „szent őrült”-eket, ahogy dr. Patkós Józsefet is nevezi, aki amatőr volta ellenére szerinte is profin végezte a rendezői teendőket. (Igaz, vecsési és kistarcsai színházteremtése után a Művészetek Palotájába is meghívták diákszínjátszó produkcióját.) Mindketten úgy vélik, hogy a művészeti munkában mindenkinek „fehér izzásban” kell odatennie magát. Természetesen Pécsi Ildikó is átadta rendezői tapasztalatait. Azt mondta, hogy pont olyan kapcsolata volt – e mostani témában – dr. Patkós Józseffel, mint időnként híres futballista férjével (Szűcs Lajossal): veszekedő egyetértés. De ahogy házassága is kezdettől fogva időtálló, ez a baráti-művészi kapcsolata is. Mint mondta, számára nem a pénz a fontos. Ezért jár szívesen szociális otthonokba, és boldogan tart rendhagyó irodalomórákat iskolákban is. Mert örül, hogy átadhatja azokat a dolgokat, amiket azoktól tanult, akik jól csinálták. Olyan nagy művészektől tanult szépen beszélni magyarul, mint például Sulyok Mária, Básti Lajos, Dayka Margit vagy Agárdi Gábor. És ezért volt borzasztó nagy öröm számára, hogy dr. Patkós József igazgató (és az egész tanári testület; minden „művésztárs”) gyönyörűen tud beszélni. Természetes, hogy a mai fiataloknak a jövőjük érdekében több nyelvet kell elsajátítaniuk, de fontos, hogy anyanyelvünket a legjobban ismerjük és használjuk. Ezért is szívügye, hogy Erzsébet királyné születésnapján – az ő ötlete alapján – immár 18 éve szavalóverseny van a gödöllői királyi kastélyban (Gödöllőtől ezért is kapta meg a díszpolgári címet).

    Panov apó története az iskola színházzá varázsolt aulájában elevenedett meg.

Az erkölcsi megtisztulást és szeretetvallást hirdető Tolsztoj mesejáték átdolgozásánál jobb adventi darabot pedagógiai szempontból sem lehetett volna választani. Pécsi Ildikó gyerekszeretetet sugárzó mesélő hangja és a pedagógus szereplők egyénisége hitelesítette a mondanivalót, amit megerősített a sok diáknéző őszinte, spontán tetszésnyilvánítása. A művésznő gyermeke egykor azt mondta a hóesésre, hogy „szitál az égi pék…”.Az erről írt, Gyarmati István által megzenésített dal fogta keretbe az eljátszott mesét. És – még mondja valaki, hogy a művészetnek nincs csodatévő ereje – az előadás alatt (21-én) esett is a hó…

    A szegény, öregségében magára maradt, megszomorodott suszter – Panov apó – különös álmában Jézustól ígéretet kapott, hogy másnap meg fogja látogatni. Ettől kezdve ő csak ezt a társtalanságát oldó nagy találkozást várja. De Jézus csak nem jelenik meg. Betér hozzá viszont több nélkülöző ismerős és bajbajutott ismeretlen, és karácsonyi dalokat éneklő gyerekek.

    Kiderül, hogy szegénységében is tudta segíteni őket meleg teával, kenyérrel, almával, dióval, kiscsizmával, javítással, jó tanáccsal. Így a szeretet mégiscsak társakkal, az ajándékozás örömével jutalmazta… A Bibliát olvasó öreg így mosollyal konstatálhatja Máté evangéliumának igazságát, hogy: ne gyűjtsetek magatoknak romlandó kincseket a Földön, de gyűjtsetek a Mennyben… Fontosabb szeretettel, segítéssel hinni egymásban. Az e darabra rátaláló Wohner István, az iskola technika-életvitel tanára, ifjúságvédelmi felelőse és színjátszó körének vezetője, a találó jellemfigurák mellett is külön elismerésre méltó módon formálta meg a főszereplő (Panov apó) alakját.       

    A közönség már az új kórus bevezető dala közben láthatta a csillagot az éneklők szemében. Hegedűsné Csák Mónika énekesei még hihetőbbé tették a – festőként is ismert – igazgató és a színművésznő törekvéseinek fontosságát, miszerint „A zene az kell!” Hogy a gyerekeknek közösségteremtő esztétikai élményt kell kapniuk, ami maradandóságával sok nehézségen átsegítheti őket. Az biztos, hogy ezzel a tanár-diák összefogással létrejött produkcióval (színházteremtéssel!) új színfolt született a város közművelődésében. Az előadásokat megtekintő városvezetők, szülők és gyerekek pedig lépten-nyomon pozitív meglepetésüknek adtak hangot: „Hát, ezt nem is hittük volna!”

     Az egyszerű mesetörténetnek ezek az önmagánál távolabbra mutató, többrétegű hozadékai. Reméljük, hogy ez csak a kezdet, és várhatjuk a folytatást is.