Piros és zöld nyakkendősök

Gombai úttörők: mint a mókus fenn a fán. Monori cserkészek: csellengés ellen család

2011. március 18.

Sem az úttörőélet jelenlegi állásáról, sem a cserkészcsapa­tok életéről nem állítható, hogy bármelyiket különösebb közfigyelem övezné. A csellengőkről, a szabad idejükben céltalanul lötyögő, vagy a számítógépek elől szinte elmozdíthatatlan fiatalokról annál többet hallani. Van-e, aki számháborúzni, tábortűz mellé, biciklis vagy gyalogtúrára hívja őket, anélkül, hogy ezért a szülőknek ki kelljen nyitniuk a pénztárcájukat? A régióban két helyen – a gombai Dózsa György Úttörőcsapatnál és a monori Benedek Elek Cserkészcsapatnál – néztük meg, milyen sikerrel szólítják meg a közösségi élményeket hiányoló ifjakat.


Gombán az a vélhetően példátlan, egyszersmind példaszerű helyzet állt elő, hogy az 1948 óta működő, 1992-ben önálló társadalmi szervezetté alakult, 1999-ben közhasznú besorolást elnyert úttörőcsapatot – amely többségében mindmáig az iskola volt és jelenlegi tanulóiból áll, bár más településekről is érkeztek közéjük csapattagok – 2007-ben együttműködési szerződést kötött a Fáy András Református Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézménnyel. E megállapodásban a gyakorlati részletek rögzítése mellett – egyebek közt, hogy mely termeket veheti igénybe, hol tárolhatja eszközeit az úttörőcsapat, s miképpen segítheti közös pályázatokkal egymás munkáját – egy bekezdés így szól:
„Felek kölcsönösen tiszteletben tartják egymás önállóságát, hagyományait és értékeit. A másik fél által szervezett programokat, módszereket, a másik fél által képviselt értékeket illetően tartózkodnak a véleménynyilvánítástól, bírálattól”.
Mivel Tóth Ferenc csapatvezető és egy vezetőségi tag egy éve Londonban dolgozik – ők az interneten, skype segítségével vesznek részt a vezetőségi üléseken, a vitában is, és így szavazni is tudnak – Révész György, a korábbi csapatvezető, a gombai iskola nyugalmazott tanára válaszolt kérdéseinkre.
Amint válaszaiból kiderült, a csapat felnőtt és ifi vezetőinek többsége meghatározó szerepet játszott – s részben játszik ma is – a község életében, ahol az úttörőélettel soha senkinek nem volt baja. Másfelől, alternatíva sincs, hiszen bár kétszer is próbálkoztak a községben egy cserkészcsapat megszervezésével, valahogy nem jött össze.
– Az Úttörőszövetség mindig baloldali gyermekszervezet volt, ennek a baloldaliságnak azonban a pártpolitikához nem volt itt köze – fogalmazza Révész György.
A református lelkész két lányát kiváló ifivezetőként tartották számon, a konfirmálás napját szépen összeegyeztették a csapatgyűlésével. A rendszerváltás előtt sem volt téma a másik világnézete. Ezt mindig magánügynek tekintették, s így van ma is. Azzal sem akadt gondjuk, hogy a csapatvezetőségi üléseknek a vasárnap délelőttök helyett más időpontot találjanak, ugyanis egyik tagjuk ilyenkor mindig templomba megy. Kifejezetten jó a kapcsolatuk a református egyházközséggel, a programokat mindmáig egyeztetik, s a lelkész időnként maga is részt vesz a csapat rendezvényein.

Többet adnak a szegényeknek

Láttak már vendégül a gombai úttörők olyan cserkészcsapatot, amelyik úttörő „ellenfeleket” keresett a számháborúhoz. Utána nagy közös főzés és játék következett, és senkit nem érdekelt, milyen színű a másik nyakkendője – meséli Révész György, aki szerint legfeljebb annyi lehet a különbség, hogy a szegény ember gyerekének ma is az úttörőcsapat tud többet adni.
Mindezek ismeretében nincs mit csodálkozni azon, hogy a gombai úttörők okkal szervezhetik gondtalanul a programjaikat: a gyereknapot – mindig akkor zajlik az avatás – a „Ki Mit Tud?”-ot, a kaszinót, a Süssünk, főzzünk! vetélkedőket, a szánkóversenyt.
Tóth Ferenc csapatvezető pár éve, egy táborozáskor formációs táncot tanított a gyerekeknek a Cotton Eyed Joe című country-számra. Tavaly, amikor a Balaton északi partján, Pálkövén táboroztak, s az egyik emlékezetes helyszínen, a diszkóhajón egyszer csak felharsant ez a dal, a gombai gyerekek reflexszerűen alakzatba rendeződtek. A fedélzeten nagy tömeg szorongott, de őket látva félrehúzódtak, teret nyitottak a többiek. Tomboló sikere volt a táncnak, olyan sikere, hogy a DJ, teljesítve a gyerekek kívánságát, az általuk kért dallal köszöntötte egyik születésnapos társukat. Aki ezen úgy meghatódott, hogy el is pityeredett.
Hát, valahogy így. Mint a mókus fenn a fán…

Buddhista cserkészek?

Buday Barnabás lelkésznek, a Magyar Cserkész Szövetség elnökének a mindennapi.hu számára adott tavaly decemberi nyilatkozatában ez áll: „Az internetes nemzedék tagjait kell megszólítani, kivinni a természetbe, megmutatni, hogy a virtuális közösségeken kívül valódi közösségek is léteznek.” Majd így folytatja: „Nem hitoktatás folyik nálunk, inkább a tevékenység, a programok által a keresztény értékrend közvetítése. Vannak buddhista cserkészeink is.”
„Buddhista cserkészek? Ez így együtt azért rendes kavarodás, nem?” – írta az egyetlen hozzászóló.
A monori református egyház kebelén belüli, Nagy László vezette Benedek Elek cserkészcsapatban e „rendes kavarodásnak” csak egészen apró jeleit tapasztalni. Például, hogy olyan tagjuk is van, aki nem tagja a gyülekezetnek, és katolikus vallásúakat is soraikban tudhatnak.
Azon már meg sem lepődünk, amikor Nagy László elmeséli, hogy annakidején maga is a lelkes úttörők közé tartozott, s hogy a cserkészcsapat megalakítása előtt tapasztalatokat cserélt a város ismert, s annak előtte elismert úttörővezetőivel is.
– Együttlétünknek vannak lényeges pontjai, amelyeket ha elfogad valaki, mi viszonzásképpen elfogadjuk őt. Ez itt abszolút családi kapcsolat – állítja Nagy László, s pedagógus feleségével együtt azt is elmagyarázza, miért látunk felnőtteket, köztük a legidősebb csapattagot, a 80 éves Violát az egészen kicsi, és a fiatal felnőtt tagok között. Eszerint az idősebbek a felnőtt támogatók, a Nemzetközi Felnőtt Cserkész Szövetség helyi tagjai.
Ezen az összejövetelen, amelyre betoppantunk közéjük, a nyári vitorlás táborban való részvételük lehetőségeit beszélik meg éppen, megállapítva, hogy bizony, nagyon drága. Mi elcsodálkozunk, s megjegyezzük: a közvélekedés ma is úgy tartja, hogy a monori református családok nem a legszegényebbek közé tartoznak. Mégis gondot jelentene a táboroztatás?

Közösséget teremtenek

Nagy László szerint, ha van ilyen közvélekedés, bizony erősen téves. Csapatukban kevésbé tehetős, sőt szegénynek mondható tagok is akadnak, de olyan még soha nem fordult elő, hogy valaki azért ne mehessen táborozni, mert nincs rá pénze. Ha nincs, hát összegyűjtik. És nem csak a támogatókra hagyatkoznak, meg is dolgoznak érte. Ha úgy adódik, jótékonysági főzéseken vesznek részt, sátraikat rendezvényekre kölcsön adják, s bár pénzt nem kérnek értük, a támogatást köszönettel elfogadják.
Ez amúgy sem olyan társaság, amelyik luxusigényeket támasztana – tudjuk meg. A táborozásokra például sosem visznek hűtőt, hanem maguk barkácsolnak egyet a helyszínen: ásnak egy nagy gödröt, bele egy jókora edény hideg vizet, a tetejét „záró réteggel” látják el. Mindig beválik.
Tévénézés nincs, mert senkinek nem hiányzik.
Ha többet főznének a kelleténél, a felesleget minden alkalommal felajánlják a tábori szomszédoknak. A faluvégi házak lakói örömmel és köszönettel elfogadják.
Szemét, hulladék sosem marad utánuk, erre már figyelmeztetni sem kell senkit. Ahol ők tábort bontottak, ott egy óra múlva állítólag már a fű is kiegyenesedik. Tábort építeni viszont úgy tudnak, hogy az üres placcon két órán belül kész a teljes tábor.
Szabad ég alatt való alvásban abszolút profik. Csillag alakzatban, fejek a tűz felé – magyarázzák – lábak kifelé, hogy ha jönnének a rovarok, miegyebek, hát legelébb inkább a lábbal kerüljenek összeütközésbe. Nevetés közepette tárgyaljuk meg a zoknicsere mellőzésének szerepét a rovarok távoltartásában, majd Nagy Lászlóné komolyra fordítja a szót.
Ez a csapat 1989-ben főképpen azért szerveződött, hogy a szétesőben lévő családok helyébe megpróbáljon olyan közösséget teremteni, ahol figyelnek a másikra, törődnek vele, ahol értékekre lelhet. Hogy tudja: van hová jönnie, a csellengés nem vezet sehová – mondja, majd így folytatja:
– Karácsony előtti összejövetelünkön arról beszélgettünk, ki mit vár az ünneptől. Egyetlen gyerek sem említett drága műszaki cikket, divatos holmit, az ajándékokról alig esett szó. Az együttlétről, a családról, a békességről, a megértésről annál inkább. A gyerekek ugyanis még pontosan tudják, hogy ezek a legértékesebbek.
Koblencz Zsuzsanna
Címkék: cserkészek úttörők iskolások

« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció