Ezeken, valamint még az írónő legszebb ruháin, cipőin, fésül­ködőasztalán, bútorain keresztül nyerhetett bepillantást Szabó Magda minden­napi életébe és munkásságába a közönség Felső­pakonyon, a róla elnevezett könyvtárban. A vándorkiállítás második állomása ez, melyet a szervezők kérésére Tasi Géza, az írónő jogutódja bocsátott ideiglenesen az intézmény rendelkezésére.

Vándorkiállítás. Mindennapi tárgyak egy nem mindennapi írónőtől

    Öt évvel ezelőtt egy minisztériumi felülvizsgálat végeredményeként a szakemberek azt javasolták, hogy a közösségi házat és – ahogyan akkor nevezték – a közkönyvtárat különítsék el. Ennek hatására döntött úgy a település, hogy a könyvtár Szabó Magda nevét vegye fel.

    – Természetesen több írónk, költőnk neve is felmerült, többek között például Márai Sándoré is komolyan szóba jött. Végül azért döntöttünk az akkor még élő Szabó Magda mellett, mert úgy gondoljuk, hogy ő szellemiségével nem elválasztja, hanem összeköti az embereket, és ez követendő példaként kell, hogy szolgáljon számukra – emlékezett vissza Filák Lászlóné, könyvtárvezető.

    A név felvételéhez persze az írónő hozzájárulása is kellett, bár ő – ahogyan Tasi Gézától, Szabó Magda keresztfiától megtudtuk – személyiségénél fogva egyáltalán nem törekedett olyan babérokra, hogy bármilyen intézményt nevezzenek el róla. Végül az ünnepélyes keresztelő alkalmából maga az írónő is ellátogatott a településre, és szívébe zárta e kis község lakóit és piciny könyvtárának munkatársait. Így a felsőpakonyi, mintegy tizenhatezer kötetes könyvtár lett az első, és az írónő haláláig az egyetlen intézmény, mely Szabó Magda nevét viselte. Ez a tény alátámasztja a sokszor hangoztatott igazságot, mely sajnos az ő esetében is igaz volt: ahogy senki, Szabó Magda sem lehetett próféta a saját hazájában, pontosabban városában.

    – Keresztanyámat Ma­gyar­­­­or­szág minden egyete­mén, külföldön számtalan helyen, még Amerikában is felkérték előadások megtartására. Ám abban a városban, ahol egész életét töltötte, melyet számtalan művében megörökített, és „Holtig ha­za: Deb­recen”-ként emlegetett, egy­szer sem kérték fel arra, hogy az egyetem diákságának, a jövő értelmiségének átadja gondolatait. Nem véletlen, hogy Szabó Magda ezen az egyetemen az aranydiplomáját sem vette át – meséli Tasi Géza, akinek otthonában, Kerepesen töltötte az írónő utolsó három évét. – A helyzet azóta mit sem változott. Hiába a hatalmas hazai és külföldi közönségsiker, e város vezetői keresztanyám halála óta egyetlen koszorút sem helyeztek el a sírjára, pedig minden évben rendezünk megemlékezést.

    A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen rendeztek ugyan azóta emlékkiállítást, ám ahhoz a jogutód Tasi Gézának sem engedélyét, sem segítségét nem kérték. Az írónő emlékének ápolására Tasi Géza létrehozott egy alapítványt, melynek szakmai hátterét nem kisebb személyiségek adják, mint Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, Bereményi Géza és Lengyel György rendezők illetve Radnóti Zsuzsa dramaturg, kuratóriumi tagok, valamit Tasi Géza, a kuratórium elnöke. Minden évben fiatal tehetséges művészek számára adnak át díjat, továbbá szándékukban áll országos versenyt rendezni, ahol szintén ifjú tehetségek kapnának lehetőséget. A Szabó Magda és Szobotka Tibor Emlékéért Alapítvány önerőből jött létre, állami támogatásban nem részesül. Ennek megsegítésére is hozták létre a Felsőpakonyon nemrégiben állomásozott vándorkiállítást. Az írónő mindennapjait bemutató tárlatot a magyar kultúra napja és a könyvtár keresztelőjének ötödik évfordulója alkalmából hozták el régiónkba, ám a közeljövőben a tervek szerint továbbvándorol többek között Pécelre és Sashalomra is.

    – Szabó Magda neve kötelez, és az írónő példaként mutatja az utat számunkra – hangsúlyozta a megnyitóünnepségen Sztancs János, Felsőpakony polgármestere, aki egyben köszönetet mondott Tasi Gézának is, hogy hozzásegítette a régió lakóit ahhoz, hogy Szabó Magdát mindennapjain keresztül megismerjék.