Szárnyaló olimpikonok

2013. június 14.
A televíziót csupán hallgatva – a munkám melletti háttérzajként – ért el a fülemhez egy hír, hogy elkelt a világ legdrágább galambja, nem kevesebbért, mint 310 ezer euróért. 


Ennyit fizetett ki egy belga galambért egy kínai férfi – szólt a híradás. Ekkor még csak „félig” füleltem folytatva a dolgomat, de a folytatás már elvonta a figyelmemet. Az egyéves díjnyertes madarat Leo Heremans belga galambász nevelte, akinek a neve közismert már a nemzetközi versenyeken induló postagalamb-verseny­zők – akik egyben tenyésztők is – körében. 
Erre a hírre az elkalandozó fantáziám eszembe juttatta, hogy pár évvel ezelőtt egy forró nyári éjszakán az én hálószobám vendége is egy gyűrűzött és papírossal is ellátott postagalamb volt. Csak úgy, egyszerűen berepült a nyitott ablakomon, minden riadalom és félelem nélkül, mint aki azt kérdezi tőlem, megpihenhet-e nálam a reggeli indulásig? Igen fogalmazódott meg bennem ki nem mondott kérdésére, s egyszerűen hagytam, hogy meghúzódjon a televízióm mögött éjszakára. Reggel, amikor felébredtem, első gondolatom a hálótársam felé irányult. Vajon elrepült már folytatni útját az otthonába, vagy bizalmába fogadva – mert jócskán világos volt már –, még a pihenőhelyének választott, de elkülönült helyén találom? Igen, még élvezte kicsit a vendégszeretetemet. Persze ez egy kis írói túlzás, valószínűleg tűkön ülve várta már távozásomat, hogy előjöhessen rejtekéből felmérni a helyzetét. Szó szerint értve is – hazatalálása céljából. Meg is tette, hisz bőségesen hagytam neki erre időt. 
Ezek a gondolatok jártak a fejemben, amikor bevillant az is, hogy itt a régióban is tudomásom van több galambászegyesületről. Sok érdekességet hallottam már róluk Varga Istvántól, a Vecsés SE elnökétől, hisz településükön működik két sportgalambász-egyesület is. Sőt később kollégáimtól is hallottam monori, üllői és maglódi galambászokról. Így felcsigázva elkezdtem böngészni az internetet – nélkülözhetetlen újságírói szokás az adatgyűjtéshez – és kiderült, hogy Pilisen és Albertirsán is létezik sportgalambászat. Még arról is értesültem, hogy a tavalyi londoni galambolimpiára ötszáz magyar galamb utazott, melyen több vecsési madár is részt vett. Sőt, ezek közül az elsőnek annyira megörültek a településen, hogy be is jelentették: Londonból ez a galamb „1610 km-t tett meg hogy hírül hozza az olimpián elért magyar versenyzők sikereit”. Ez már kellően felkeltette az érdeklődésemet, hogy felkeressem Üllőn Mészáros Jánost, a Magyar Postagalamb Sportszövetség Kolumbia Sport Klub Tagszövetségének a vezetőjét, hogy megkérdezzem tőle, hány galamb talált haza, s végül milyen helyezéseket értek el, lesz-e a közeljövőben nemzetközi verseny, s ott milyen eredményeket várnak a „versenyzőiktől”? Meglepetésemre kiderült, hogy a sajtóinformációk tévesek, mert a londoni olimpián (2012. 08. 11.) 839 magyar galamb vett részt, és a legsikeresebb – harmadik díjjal kitűntetett – galambunk 1498 km távot tett meg. Mészáros Jánostól azt is megtudtam, hogy bár szép eredmények születtek – Szabó István Maglód 3-ként díjazott; Bálint Csaba és Tamás Albertirsa 8., 38., 40.; Hegedűs Kornél Gyál 16.; Kemenczei János Albertirsa 48.; Csibi Gyula Vecsés 49. helyezés – nem kedveli ezeket a versenyeket. Az ő szavaival élve „túlélő show-kat”. Ennek oka, hogy ezekről a maratoni utakról (1400-1600 kilométer) kevés galamb tud csak hazatalálni, sokuk elpusztul. Azt is elmesélte lapunknak, hogy egy korábbi olimpián Athénból az 500 magyar galambból alig tíz tért haza. A galamboknak alkatilag a 300 és 800 kilométer távolság az, ami nem túlzottan megterhelő. Most is épp egy ilyen távú versenyre készülnek Regensburgba, ahol viszont nyerni igazi dicsőséget jelent!

Trnavecz Adrienne
Címkék: verseny galamb postagalamb

« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció