Fölösleges belebonyolódni a szépség filozófiájába, amikor az egész oly végtelenül egyszerű, ha nem nehezítjük gondolkodással. A szépségversenyeken úgyis mindig eldől, ki a legszebb és kik a „csupáncsak” szépek, miközben mindenki érez valamit. A csúnyák meg hazamennek, és mással vigasztalódnak. Mindez különben is csak játék, nyáresti program. Vagy mégsem?

Nudlival és szilikonnal tömik magukat   Nézem a „Pistike szépe” elnevezésű internetes szépségverseny képeit – ahol különben egy 17 éves vecsési kislány lett a győztes –, és a szavazótábor döntési képességén ámuldozom, mely erős és határozott lehet, hiszen a fotók megtekintése mellett olyan ismeretek birtokában kellett voksolniuk, miszerint a vecsési lányka kedvenc együttese Mc Haver és Tekknő, kedvenc étele a sertéspörkölt meg a nudli, városa pedig Vecsés és Debrecen. Komoly ellenfelei voltak, egyikük például egyházi főiskolán végzett kántor-egyházkarnagy szakon, ám mégis inkább a szépségiparban dolgozik, példaképe Cindy Crawford, elve pedig: „nálam a szépség nem luxus, hanem életforma”. Amint írja, ezt ő maga találta ki, s hozzáteszi: „másik nagy elvem, ami törvényszerű: a szépség belülről fakad.” Az ember nem tehet róla, ha a szépségnek e mennyiségileg kápráztató fakadásában az alvórügyet esetleg nem képes észrevenni. Pláne, hogy nyakunkon a Miss Plastic Hungary is, amelynek októberi döntője végeztével a győztes átveheti új lakásának kulcsát, s az első három helyezett plasztikai sebésze is díjazásban részesül.

Mint mondja, a nők – akik pedig mindmáig küzdenek az egyenjogúságért – mintha átesnének a saját fejükön, amikor nem veszik észre, hogy a műideálok teremtése szexista férfitalálmány, szinte kizárólag a férfiak kiszolgálásáról szól.

Mindemellett nagyon-nagyon káros a párkapcsolatokban: elhiteti, hogy a szerelemre való alkalmassághoz feltétlenül szükséges a műszépség, miközben az igazi emberi értékek elfelejtődnek.

A Tószépe verseny egyre nagyobb siker

– Hodruszky Lajos és jómagam 2006 nyarán álmodtuk meg a versenyt – tájékoztat Hauser Antal, a gyömrői önkormányzat kommunikációs és idegenforgalmi referense.

A ’90-es évek hagyományát felelevenítve azóta rendezik meg minden nyáron a Tószépe vetélkedőt, amelynek helyszíne mi más is lehetne, mint a megszépült tófürdő. Az első, tavi szépségversenyt rekordidő alatt, két hónapnyi munkával sikerült megszervezni, mégis olyan sikert hozott, hogy magától értetődő volt: folytatásra érdemes.

Az idei versenynek is gyorsan híre ment, s nemcsak a környékről, hanem Budapestről is jelentkeztek a szépségük megmérettetésére vállalkozó hölgyek, akik az előválogatón még negyvenen voltak, színpadi bemutatkozásra azonban csak tizennégyüket tartotta érdemesnek a zsűri.

A verseny minden tekintetben egyre sikeresebb – tudtuk meg Hauser Antaltól.
– A korábbi szponzorok kivétel nélkül támogatják a rendezvényt, és újabbakat is sikerült szerezni. Professzionális hang-, fény- és színpadtechnika, Gáspár András színművész személyében pedig profi műsorvezető járul hozzá a mind nagyobb sikerhez.

Az első évben még 6-8 fős szervezői gárda, az idén már harminc ember munkája volt a teltházas nézőteret produkáló rendezvényben, amelyet féléves előkészület előzött meg.

Arra tanították: aki szép, az okos is legyen

Kicsit tartottam az első udvarhölggyel való beszélgetéstől, a maglódi Nagy Cintia Virginia azonban már azzal belopta magát a szívembe, hogy a számára ismeretlen telefonszámot a sikertelen hívás után nem sokkal visszahívta. Udvarhölgytől szokatlan az ilyesmi, ráadásul nemigen lehetett ebben önös érdek, nem tudhatta, miért keresem.

– Tulajdonképpen jó buli volt – elevenítette fel a gyömrői szépségverseny eseményeit, melyeknek végén első udvarhölggyé avatták a királynő, az ugyancsak maglódi illetőségű Gohér Nikoletta mellett. – Jó pár embert megismertem, egy versenyzőtársammal olyan jól összebarátkoztam, hogy azóta is tartjuk a kapcsolatot. Igaz, olyanokkal is találkoztam, akik nem voltak szimpatikusak… Nem szeretem a buta embereket, márpedig volt ott jó néhány nagyon buta lány.

Cintiát – mint szavaiból kiderült – szülei és ismerősei bíztatták, hogy jelentkezzen a versenyre. Magától nem vállalkozott volna erre, noha bevallja: jócskán van benne versenyszellem. Győzni is nagyon szeret, ezért az udvarhölgyi státuszt némiképp nehezen viselte. Ám azzal vigasztalódott, hogy mások két hónapig is készültek, ő pedig csak két héttel az esemény előtt szerzett tudomást a versenyről. Kicsit fogyózott, részt vett néhány járástechnikai órán, s már ott is állt a színpadon. Ettől félt némiképpen, mert fürdőruhában nem sétált még teltházas nézőtér előtt.

Az első udvarhölgy amúgy idén érettségizett, s egy angol nyelvű nemzetközi főiskolán tanul tovább. Nem érdekli, hogy szép emberek veszik-e körül, számára más a mérce – állítja. Fényképezkedni sem szeret, portfoliója is csak azért van, mert az édesanyja a tizenhatodik születésnapjára készíttetett a lányáról egy füzetnyi fotót, afféle családi emlék gyanánt.

Cintia úgy gondolja, számára ez volt az első és az utolsó szépségverseny. Nem vonzzák az ilyen események – mondja –, és a barátja sem szereti az effajta magamutogatást. Kipróbálta, és úgy találta, hogy ugyan nem játék, inkább kihívás, ő azonban a jövőben másfajta kihívásoknak szeretne megfelelni.

– Engem anyukámék arra tanítottak, hogy egy szép lány okos is legyen – közli, s én elérkezettnek látom az időt, hogy a pszichológus által feltett kérdést nekiszegezzem: mi volt benne a jó?

– Hát… – tűnődik. – Sok jót nem tudnék mondani. Nem az én világom.

A közönségdíjas még bátortalan