Tavaszelő a monori közterületeken

2011. március 2.
Vadas Ferencnétől – a Monor Város és Uszoda Üzemeltető Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójától – kérdeztük meg, hogy a természet márciusi megújulásának jeleit mennyire érzékelhetjük majd utcáinkon, tereinken.

Márciusban látványosan növekedésnek indul a napsütéses órák száma, és a nappalok hossza ekkor haladja meg ismét az éjszakákét. A lehangolóan sötét, hideg téli napok után vágyat érzünk arra, hogy friss, kellemes tavaszi levegővel szívjuk tele a tüdőnket, és ne a terjedő influenzára gondoljunk, hanem a rügyfakadásra, a virágnyílásra, az optimizmussal kecsegtető tavaszi zsongásra.
    Lekerül a védőtető a főtéri díszmedencéről, újra működni kezd a gyerekek által megkedvelt vízjáték, benépesülnek a vendéglátó teraszok, a sétálóutca és a főtéri park padjai.
    Igazi tavaszi érzésünk felté­teleinek biztosításáért viszont sokat kell dolgozni a várost üzemeltető cégnek.
    – Parkjainkban a hideg évszakban is kezelt díszkáposzták és árvácskák nagyjából túlélték a telet – mondta Vadas Ferencné. – A Gera-kertben és a Rendelőintézet melletti magas növények levágása után áttekinthetőbbek lettek az ottani parkok. Vállalkozóval megvetettük a virágmagokat, és azokból nekünk nevelték a palántákat, a tavaszi virágáraknak a töredékéért.
    A régi magyar kalendáriumban böjtmás havának nevezték a márciust. Ebből a böjt szó – a spórolásra, takarékosságra kényszerülés értelmében – jelenleg a kht-ra nézve is kötelező érvényű, mint általában minden monori intézményre. Az önkormányzati ülésen – a második fordulóban – visszafogott költségvetést fogadtak el, a tervezett kiadásaikat a tavalyi szintre visszavéve. Így – sajnos – az eredetileg tervezettnél idén kevesebb lesz a virágos terület.
    Közben viszont meg is nőtt az ellátandó körzet, a főtér és a sétálóutca ápolandó feladataival. Ráadásul nemcsak a tavaszi szél áraszt vizet, az előzőleg bekövetkezett belvizes problémák megoldásából is ki kellett venniük a részüket. Az önkormányzattal karöltve végzik az átereszek tisztítását. Ami – természetesen – sokkal könnyebben menne, ha egyes lakosok nem töltenék be önkényesen az árkokat…
    – Nagyban megkönnyítené a munkánkat, ha a monoriak jobban odafigyelnének környezetükre, és például nem a virágládákban nyomnák el néhányan a csikkeket – kérte a nonprofit kft. vezetője. – Szintén sok gondot okoz a kukák mellé kirakott zsákos szemét, amelyet a szolgáltató nem szállíthat el, viszont a kutyák széttépik, és ezzel is szemetesebb lesz a város. De olyan is előfordult, amikor a városközpont egyik emeletes épületéből az ablakon öntötték ki a szemetet.
    A szemétszállítás költségeit a nonprofit kft-nek meg kell fizetnie. Támogatásuk csak a kisebb hulladékok kiszedésére van, az említett visszaélések finanszírozására viszont nincs! Ez súlyos gondot, az eredetileg szükségesnél sokkal több, milliós pluszköltségeket eredményez, ami a kellemesebb környezettől, nagyobb területek virágosításától fosztja meg a becsületes adófizető monori polgárokat.
    Pedig a jó szándékú lakosoktól sok jó szót is kapnak. Ezért kellene a többieknek is, mindenkinek a maga előtt lévő területet rendben tartani. Mert örök igazság, hogy: a szemét gyűjti a szemetet.
    – Ha az itt élőknek bámilyen, a nonprofit kft. illetékességi körébe tartozó észrevétele van, például szemetelést tapasztal, közlekedési utat akadályozó ágat lát, hívja a városüzemeltetést a 412-059-es számon – hívta fel végezetül a figyelmet a városi cég vezetője.
    Bolcsó Gusztáv  
Címkék: közterület Vadas Ferencné

« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció