Új lehetőségek a pénzügyekben

A MonorTakarékon keresztül régiónkban is elérhetővé vált a TakarékPont

2010. július 12.
A Monor és Vidéke Takarékszövetkezet 2010. június 30-án csatlakozott a második legnagyobb hazai bankhálózathoz, a TakarékPonthoz.

A Monor és Vidéke Takarékszövetkezet mindig törekedett a megújulásra – mondta Boris Jánosné, a szövetkezet elnök-ügyvezetője a TakarékBankkal kötött együttműködési megállapodás kapcsán. – Bár Pest megye legnagyobb takarékszövetkezete vagyunk, az utóbbi években a növekedésünk megtorpant, ezért ismételten szükségesnek láttuk a változást. Ennek érdekében tavaly belső szerkezeti átalakításokat végeztünk.
 
 

Mi a TakarékPont?


A TakarékPont a takarékszövetkezetek és a TakarékBank együttműködésé­nek olyan megújított, minden eddiginél szorosabb formája, amelynek résztvevői azonos márkanév és embléma alatt egységes lakossági termékeket és szolgáltatásokat kínálnak.
 

 

Közel 50 éve stabil alapokon


A TakarékPont együttműködésben részt vevő fiókokban az eddig is jól ismert szolgáltatások mellett egységes banki, befektetési, lakás-előtakarékossági, biztosítási, illetve a közeljövőben már lízingkonstrukciókkal is találkozhatnak az ügyfelek.

Mindez lehetővé teszi, hogy a korábbinál szélesebb szolgáltatási palettát kínálhassanak, amely valamennyi fontos, bankfiókban elérhető szolgáltatást magában foglal. A TakarékBank által összefogott országos együttműködés nagyobb biztonságot és rugalmasságot is jelent, emellett lehetővé teszi, hogy mindig a legversenyképesebb megoldásokkal találkozzanak a takarékszövetkezetek ügyfelei.

A TakarékPonthoz való csatlakozásunktól azt várjuk, hogy egy olyan új arcunkat mutathassuk meg, amelyet meglévő és leendő ügyfeleink is értékelnek. Ez számos új terméket jelent, amelyek a multinacionális bankok kínálatával is fölveszik a versenyt. Mindezeket a változtatásokat a MonorTakarék márkanév is jelzi, amely egyúttal fiatalos arculattal is könnyen fölismerhetővé teszi szövetkezetünket. Reméljük az új lendület és a megjelenés a fiatalok tetszését is elnyeri, bennük pedig tudatosul, hogy nálunk is ugyanazokat a banki szolgáltatásokat találják meg, mint más pénzintézetekben.
 
– A fiókjainkba betérő ügyfeleink a fiatalos megjelenésen és a számos új terméken kívül ezentúl gyorsabb kiszolgálásban is részesülnek, köszönhetően annak, hogy új számítógépes programot vezettünk be a szövetkezetben – hangsúlyozta az elnökasszony. – A TakarékPont hálózathoz való csatlakozással új folyószámlacsomagok és hiteltermékek mellett lakás-előtakarékossági, -biztosítá­si és különféle befektetési termékek is helyet kaptak a kínálatunkban. Ezek között olyan újszerű megoldások is megtalálhatóak, mint a fiatalok számára kínált világítós bankkártya. Minden ügyfelünk előtt megnyílik a lehetőség, hogy az ország nagy részén megtalálható, szintén a TakarékPont hálózathoz csatlakozott szövetkezeti fiókokban is intézhessék pénzügyeiket.
– A TakarékPont együttműködés 2008 májusában indult 14 takarékszövetkezet 140 fiókjának együttműködésével – mondta Csicsáki Péter, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója. – Azóta is folyamatosan bővül a hálózat, amelynek a Monor és Vidéke Takarékszövetkezettel együtt már 23 tagja van, ezek összesen 352 fiókkal rendelkeznek. Így az OTP után a második legtöbb fiókkal rendelkező pénzintézeti hálózatot tudhatjuk magunkénak. Az együttműködés révén lehetőség nyílik olyan új szolgáltatások és termékek bevezetésére, amelyekre egymagában egyetlen takarékszövetkezet sem lett volna képes. Az összefogás közös új arculatot is hozott, ami viszont nem jelenti azt, hogy az egyes takarékszövetkezetek elvesztenék pénzügyi függetlenségüket. Az együttműködésben részt vevő pénzintézetek racionalizálhatják munkafolyamataikat, amelyekkel csökkenthetők a költségeik, így kedvezőbb feltételekkel kínálhatják termékeiket ügyfeleiknek. Ezáltal Monor és Vidéke Takarékszövetkezetnek is megmarad azon előnye, hogy önállóan, a helyi közösségre épülve tudja gyorsan és rugalmasan meghozni döntéseit. A fejlesztések folyamatosak, így egyre jobb szolgáltatásokkal állhatunk az ügyfelek rendelkezésére. Az elkövetkező két évben szeretnénk, ha további 25-30 taggal bővülne a hálózatunk.
– Mindenképpen örülünk, hogy van egy helyi takarékszövetkezet, amelynek a székhelye bár nem Monoron van, mégis sok szállal, köztük a nevével is kötődik a városhoz – mondta az együttműködés kapcsán Pogácsás Tibor, Monor polgármestere. – Bár a városban hat pénzintézet is működik, a takarékszövetkezet választási lehetőséget, sok esetben egyetlen alternatívát jelent, főképp a környékbeli kisebb településeken élőknek. Alapvetően a bankok közötti verseny kényszerítette ki az együttműködési megállapodás aláírását, hiszen a helyi igényeken túl már kevésbé tudták kielégíteni a takarékszövetkezetek az ügyfeleik igényeit. Természetesen a város ezután is törekedni fog arra, hogy hazai pénzintézetnél vezesse számláit vagy oldja meg finanszírozási igényét.
– Gyömrőn is a Monor és Vidéke Takarékszövetkezet szolgálja ki lakosság zömét – hangsúlyozta Gyenes Levente, a szövetkezet székhelyének otthont adó Gyömrő város polgármestere. – Úgy látom, hogy egyre több olyan terméket kínálnak, amelyek miatt lakosságon kívül a vállalkozásoknak is érdemes megfontolni ajánlataikat. A váltást már csak azért is érdemes átgondolni, mert mindannyiunk felelőssége, hogy a megóvjuk a nemzeti vagyont és értékeket. Mindezek miatt nekem is van olyan vállalkozásom, amelynek ennél a pénzintézetnél van számlája, ahogy a Gyömrő és Térsége Viziközmű Kft. is itt bonyolítja pénzügyeit.
– A sok változás ellenére egyvalami, a legfontosabb nem változik nálunk – tette hozzá Boris Jánosné. – Továbbra is a térség, az itt élő emberek, vállalkozók, önkormányzatok igényeit kívánjuk első sorban kielégíteni.
Munkatársunktól
x
 


« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció