Új úton Úriba

2013. szeptember 26.
Két és fél hónapja tart a 31-es úttól Úri községet keresztülszelő, Gomba és Monor felé vezető út felújítása. A munkával várhatóan október végére elkészülnek.

Az arrafelé közlekedők a megmondhatói, milyen régóta és milyen nagyon rossz állapotban van a Gombától Úriba vezető útszakasz. A Közútkezelő Zrt. alvállalkozói a nyáron kezdték el a felújítást, s amint most a helyszínen megtudtuk, a fagyok beállta előtt szeretnék befejezni a hat és fél kilométeres szakaszon zajló munkálatokat.
Dr. Szabó Teréz, Úri polgármestere arról tájékoztatta lapunkat, hogy 2010-ben már tervezték ezt a munkát, akkor azonban átcsoportosításra került az uniós pénz, amiből megvalósíthatták volna. Nem kellett lobbizni­a a meg­valósításért – tudtuk meg – amikor átvette a hivatalt, az útépítés tervei már készen voltak, ám csak most került sor arra, hogy a megye valamennyi ilyen státusú útját felújítsa a kivitelező cég.
A tökéletes megoldás az lett volna, ha egészen Gombáig elkészül az út, nem csak az úri híd utáni százméteres szakaszig, erre azonban nem- csak hogy pénz nincs, de még a tervek sem készültek el.
Az Úriban élők mindenesetre annak is örülnek, ami eddig történt, hiszen amellett, hogy a településen átvezető utat kiszélesítik, az út melletti árkok rendbetétele is a kivitelező feladatai közé tartozik.
Zs.
Címkék: útjavítás felújítás beruházás út autóút Úri

« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció