Üllőről indul életet menteni
Az általa vezetett programban tavaly hat beteg gyermek kapott új szívet
2011. április 19.
Az egyik országos napilap öt kategóriában választotta meg az Év Embere 2010-et. Az év szakembere, dr. Ablonczy László gyermekkardiológus, az Országos Kardiológiai Intézet főorvosa lett, aki Üllőn él családjával.
A Debreceni Egyetemen diplomázott, 6
évig a miskolci Gyermekegészségügyi Központban dolgozott, 1998
óta pedig a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet
Gyermekszív Központjának munkatársa. A gyermekkardiológus
főorvos, annak a programnak a koordinátora, amelyben tavaly hat
beteg gyermek kaphatott új szívet.
– Mióta lakik Üllőn?
– Korábban Hamburgban és
Berlinben dolgoztam egy-egy évet szív- és tüdőtranszplantációs
osztályokon. A külföldi tapasztalatszerzés után hazatérve
költöztünk Üllőre családommal. Három gyermekem van, miattuk
szerettünk volna kertes házban lakni.
– Az Év szakembere kategóriában
ön mellett Böjte Csaba atyát, Csányi Vilmos etológust, Juhász
Árpád geológust és Török Gábor politológust jelölték. Mit
szólt a jelöléshez és a díjhoz?
– Úgy gondolom, hogy ez a díj
nem nekem szól, hanem a program és a csapat érdeme, melyet én
csupán képviselek. De természetesen igen megtisztelő volt
számunkra, hogy jelöltek minket, és örülünk a díjnak, hiszen
visszajelzése annak, hogy jól végezzünk a munkánkat.
– Kérem, meséljen az ön által
vezetett programról és munkájáról!
– Nyugat-Európában a
gyermek-szívtranszplantáció már a ’90-es évek eleje óta
folyik, de Magyarországon először csak 2003-ban merült fel egy
ilyen program elindításának gondolata. Korábban nagyon sok
gyermeket vesztettünk el, mert itthon csak felnőtt szívátültetés
működött. A gyermekkardiológia sokkal összetettebb,
mint felnőtt ága, mert a probléma a szív több pontját
érintheti. Jelenleg a kisebb szegedi központ mellett, nálunk
található az ország gyermek-szívsebészeti ellátásának
centruma. Szerencsére csapatunk nagyon jól működik, az
egyetlen problémát az jelenti, hogy kevés a kifejezetten erre
kiképzett nővérünk és szívsebészünk. Az én feladatom a
program koordinálása, ezen kívül elő- és utókezelést végzek.
Speciális területem a szívkatéteres vizsgálat, illetve magas
tüdőverőér nyomású betegekkel foglakozom. 2008-tól a
gyermek-szívtranszplantációs programhoz kapcsolódva gyermekkori
műszív program is indult, az ezt irányító munkacsoportnak
szintén tagja vagyok.
Már Anna
Címkék:
Év Embere
orvos
életmentő
gyerekek
« vissza
Kapcsolódó cikkek:
|
Legolvasottabb cikkeink:
|
Hozzászólások (0 db)
Új hozzászólás





