Vizek, borongások, vidámságok

2013. március 18.
Kirándulások szezonja jön, a bátrabbak már el is indultak a hóvirágok nyomába, Tetepuszta környékére.


Tapasztalt kirándulók ilyenkor lelkileg arra is felkészülnek, milyen látvány fogadja őket az erdők alján, mezők szélén, amikor a hó alól teljes terjedelmükben előbukkannak az iszonyatos szennyek, amiket honfitársaink leleményesen elhelyeznek a természetben, bár tudják, hogy a természet nélkül semmik vagyunk. És mégis.
Mi nem kirándultunk, csak éppen kirándulóhelyek felé jártunk – nevezetesen a gombai és az alsófarkasdi tavak környékén –, ahol égbekiáltó környezetszennyezéssel nem is találkoztunk, mégis elgondolkodtunk kissé.
A gombai tónak azon a partján, ami még – a szemközti oldallal éppen ellentétben – nincs is beépítve, hiszen eddig alig pár hétvégi házat húztak fel ott, mindjárt összefutottunk egy csurig telerakott konténerrel. Aminek még a tövébe is jutottak szeméttel tömött zsákok jócskán. 
Amíg ott álltunk és bámultunk, az jutott eszünkbe: miképpen lehetséges, hogy egy horgásznak annyi mindenre van szüksége, aminek még a maradéka és a göngyölege is ilyen tetemes mennyiségű szemetet eredményez? Biztos, hogy italos üvegek kartonjai, műanyag zacskók tömege, sörösdobozok százai nélkül nem élet az élet a tóparton?
Egy pillanatra eszünkbe jutott Matula bácsi a Tüskevárból és a Téli berekből. Megpróbáltuk elképzelni, amint a bereki kunyhója közelében ott terpeszkedik egy ilyen konténer, amibe az öregember a májkrémes dobozait, a nejlon szatyrait, az üdítős flakonjait hordja, de hál’ istennek, nem sikerült.
Borongós kedvünk éppen ellenkezőjére váltott a szomszédban, az alsó­farkasdi tó közelében lévő csárdánál. Noha ez az intézmény még zárva volt, gazdája, Huszár László elmondása szerint most kezd ébredezni.
A körülötte lévő tanya népe ellenben nagyon is éber volt már, amikor ott jártunk. Libacsapat sziszegett ránk bőszen, kicsit odébb muraközi ló legelészett békésen egy póni társaságában. A káprázatos farktollú páva szerencsére nem kezdett el rikácsolni, csak sétálgatott az ugyancsak igen tetszetős küllemű kakasok és a pórias tyúknépség közt. Láttunk egy méltóságteljes, szakállas kecskét is, és nem lepődtem volna meg, ha arról kezd mekegni, hogy doktori címmel rendelkezik, mert abszolút professzoros külsővel bírt.
Huszár László elégedetten nézte, amint az őshonos állataiban gyönyörködünk. Szívesen látja a hozzá betévedőket – közölte. Mindig a vendéglátásban dolgozott, tudtuk meg, szereti a vendégeket. Csak most épp rossz idők járnak erre a mesterségre, a vendégekre nemkülönben.
Végszóra, az egyik pompás tollazatú kakas közelében hangoskodni kezdett egy szürke szamár is, bennem pedig megszólaltak Weöres Sándor épp ilyentájt mondogatni való sorai: „Kiscsacsi, kiabálj, örülök a hangodnak / ha lefőz ez a kusza kikeleti kikeriki / vége a rangodnak!”.

Molnár Anna
Címkék: kirándulás szemét tanya

« vissza

Hozzászólások (0 db)

Új hozzászólás
Új hozzászólás írásához kérjük lépjen be, vagy regisztráljon!


Jelszóemlékeztető
Regisztráció